A Népszabadság (!) alább teljességében olvasható cikkének főszereplője (szinte?) mind cigány. Megdöbbentő eseményeket, eseteket beszél el az írás.
Ha valakit nem győztek volna meg az INNEN hivatkozott, szintén megdöbbentő esetek, megint jó nagy dózist kaphat a „milyen is valójában az a bizonyos ’legendás’ cigány gyerekszeretet” témájából...
Ha valakit nem győztek volna meg az INNEN hivatkozott, szintén megdöbbentő esetek, megint jó nagy dózist kaphat a „milyen is valójában az a bizonyos ’legendás’ cigány gyerekszeretet” témájából...
Egy jellemző hozzászólás a cikk alól: “Nem lehet elmenni szó nélkül, hogy gyermekeket bántalmaznak, olyan emberek, akik éppen a gyermekek után járó szociális transzferjövedelmekből élnek. Stratégiai gyermekek, hazudják egyes értelmiségiek (jogvédők)… Amikor a gyermek nem áldás, életünk legfontosabb része, amikor „csak” pénzszerzési forrás, akkor valóban kolonc a nyakán a „szülőnek”. (Azért az idézőjel, mert ezek nem szülők, hanem rabszolgatartók a javából.) Minden nap találkozom azzal, hogy türelmetlenek, a nyílt utcán bántalmazzák a gyermekeket, és agresszívek a gyermekvédelmi szakemberekkel és a háziorvosokkal is. Igenis ki kell mondani, hogy a cigány családoknál jelentkezik elsősorban ez a probléma. Tisztelettel kérem, hogy Ónody-Molnár Dóra [a Népszabadság vezető, militáns cigányfajvédője], Kolompár Orbán és a többi megélhetési jogvédő jöjjön már le Miskolcra és magyarázza meg a súlyosan bántalmazott gyerekeknek, hogy tulajdonképpen nekik ez jó! Hogy a két évtizedes munkásságuk ide vezetett........”
Síró csecsemők, agresszív szülők, kétségbeesett orvosok
Árulkodó bejegyzések gyermektraumatológiai ügyeletek naplóiból
„Fojtogatás, harapás, combcsont- és felkartörés, koponyaűri vérzés, agyburkok közti vérömleny, égésnyomok” – árulkodó és egyre gyakoribb bejegyzések a gyermektraumatológiai ügyeletek naplóiból. Szakemberek szerint ott, ahol nagy a szegénység, könnyen éri ilyen vagy olyan „baleset” a gyereket. A miskolci gyermekkórház igazgatója „kétségbeesésében” közmunkásokat vetne be az egyre több égési sérülés megelőzésére.
Fej-, égési sérülések, törött végtagok – szakemberek szerint az ilyen gyermektraumatológiai naplóbejegyzések a családok anyagi és egyéb értékvesztésére, súlyos elszegényedésére utalhatnak. Ha csökken a jövedelem, és mind többen szorulnak egyre kisebb helyekre, kényszerűségből újra használatba veszik a régi háztartási eszközöket, több lesz a baleset. A nyomorral együtt jár a fizikai bántalmazás is.
S. Éva 25 éves óvónő négy hónapos fiát több hétig ápolták az intenzíven.
„Először csak nyöszörgött, de hiába keltem fel hozzá, tettem tisztába, itattam – csak nem akart megnyugodni. A férjem, ki tudja, hányadszor jött haza kapatosan, ilyenkor gyorsan eljár a keze. A szülés óta eltelt pár hónapban már csak ordibáltunk egymással. Tele voltam szorongással: a kicsi meg szinte megállás nélkül sírt. Mindezt csak tetézte az ólmos fáradtság, ami a gyerek háromórás ritmusával járt. Akkor éjszaka a férjem azt mondta: vagy elhallgattatom én, vagy ő teszi meg. Sétálgattam vele, ringattam a kocsijában, de csak nem csendesedett. Végül a férjem is fölkelt, felénk tántorgott, kikapta a kezemből a kicsit, és bevágta a kiságyba. Próbáltam védelmezni, de ekkor már ütött is. Lökdösődtünk, fölkaptam a kicsit, és az éjszaka közepén elrohantam az anyámhoz. Nem mertem elmondani a szüleimnek sem, hogy mi történt. Csakhogy a gyerek reggelre szokatlanul nyugodt lett, aluszékonynyá vált. Bevittem a kórházba, agyrázkódással, agyburkok közti vérömlennyel tartották bent. Az orvos utalt arra, hogy sejti, érti, mi történt. Próbált szóra bírni, de csak nem jelenthettem fel a gyerekem apját, összevissza beszéltem.”
A Népszabadság gyorsfelmérése szerint a hazai gyermekkórházak traumatológiai ügyeleteire havonta legalább egy bántalmazott és tucatnyi, gondatlanság okozta háztartási balesetben megsérült, vagy „csak” elhanyagolt gyerek kerül. Nagy többségük ötévesnél fiatalabb. A csontsérülésesek kétharmada három évnél fiatalabbakat érint. Ebben a korban pedig – a nagy számok alapján – az összes törés több mint negyede szándékos agresszió következménye. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy akinek sikerül megérnie az első születésnapját, nyert. Egyéves kor után már csak nagyon ritka az erőszakból származó haláleset. Az első életévben a bántalmazás a második helyen áll, az összes halálokok több mint hét százaléka. Leginkább az elsőszülött, a koraszülött, és a valamilyen sérüléssel, fejlődési rendellenességgel világra jött kicsiket éri bántalmazás.
A gyerek megrázása a leggyakoribb bántalmazási forma. A sírós-nyűgös csecsemők kontrolljukat veszített szülei alkalmazzák e módszert. Az orvosok szerint a felnőttek általában nem is gondolnak rá, nem tudják, milyen súlyos következményekkel jár a baba megrázása. A kórt orvosi nyelven „Shaken Baby Syndrome”-nak hívják, a traumát elszenvedő csecsemők szeme bevérzik, az agyburkok vénái elszakadnak, az agyburok alatt vérzés alakul ki. Kassai Tamás, a Péterfy Baleseti Központ gyermektraumájának főorvosa azt mondja: a csecsemő megrázásának nincs fizikai nyoma, egyetlen gyanút keltő jel az orvos számára is, a szemfenék bevérzése. Azoknak a csecsemőknek a fele hal meg, akiknél sérül az agyburok. A túlélők csaknem felénél a rázás maradandóan idegrendszeri károsodást okoz.
Kassai Tamás felidézi egy hat hónapos kislány történetét: őt a mentők egy hajnalban az anyaotthonból (tehát elvben a csecsemő számára védett helyről) hozták be. Az, hogy mi történt a babával, soha nem derült ki – az ügyeletes traumatológus viszont koponyaűri vérzést állapított meg nála. Megoperálták, túlélte. Az anyja hazavitte. További sorsa ismeretlen.
Az orvosnak minden, nyolc napon túl gyógyuló és gyaníthatóan bántalmazás eredetű sérülésnél hivatalból följelentést kell tennie, az egyéb esetekben, például, ha a gyerek elhanyagolt, a gyermekjóléti szolgálatokat értesítik. De a bürokrácia kikerülhetetlen. Van egy immár csaknem kétéves fiú, aki rendre visszakerül valamelyik fővárosi kórházba. Kassai Tamás másfél éve találkozott vele először. Akkor azért, mert az anyja négy nagyobb testvérével együtt néhány órára a közeli rokonára bízta. A baba sírdogált, nyűgös volt, a nagybácsi viszont tévézett volna. A baba csak nem maradt csendben, s ugyan azt máig nem tudni pontosan, mi történt a nagybácsi és a csecsemő között, de a kicsi combcsonttöréssel, koponyaűri vérzéssel érkezett a traumatológiára. A kórház jelentette a történteket hatóságoknak, a gyermekvédelmi szolgálatnak. A nagybácsit rendőrök vitték el. A gyermekjóléti szolgálat pedig a baba otthonában vizsgálódott: megfelelnek-e a körülmények, alkalmas-e a mama a gyereknevelésre. Gyorsan kiderült, az asszonyt a férje elhagyta. A házban, ahol éltek, nem volt fűtés, mert bár az önkormányzat segélyként adott a családnak tűzifát, de azt az anya élelemre cserélte. A gyámügy végül úgy döntött, hogy a baba hazaadható. A főorvos ugyan tiltakozott, de a gyámügyi előadó azzal verte vissza: ne szorgalmazza a kicsi állami nevelését, mert akkor a testvérei sem maradhatnak anyjukkal. A kisfiú néhány hónap múlva megint a kórházba kötött ki, de most a Bethesdába vitték a mentők, mert ezúttal az arca és a nyaka égett össze, a hónalja is megsérült. Állítólag a sparheltről fröccsent rá a forró olaj. A gyereket ismét hazaadták. Tavaly novemberben aztán megint a gyermektraumára került. Ezúttal mindene ép volt, de az anyja terhes volt, épp szülni készült, s azt mondta, hogy a nagyobb gyerekek elvannak magukban, de a kicsi csak itt lehet biztonságban.
„Megint fölvettük – mondja Kassai doktor – sőt a szigorú kórház-finanszírozási szabályokat se nagyon kellett áthágni. A gyerek combcsonttörését rögzítő fémeket épp ideje volt már kiszedni. A korábbi, a kontrollvizsgálatokra, az utókezelésre szóló jelzésekre az anya ugyanis nem reagált.”
A védőnőig és a gyermekjóléti szolgálatig Gábor már el sem jutott. A kisfiút – noha voltak szomszédok, velük élő nagyszülő is – anyja és annak élettársa halára kínozta. Az apát elítélték, a börtönből azt üzente: nem akar újságíróval találkozni, és az anya szerint sincs miről beszélni.
Tipikus pesti bérház. A gangon is érezni a macska és az emberi vizelet szagát. Csak a nagymama van otthon, de neki sincs sok mondanivalója. Amúgy is rég volt, kin segítene, ha beszélne. Gábor kétéves kora után is bepisilt éjszaka, mostohaapja meg szentül hitte, hogy veréssel, térdepeltetéssel megoldható a probléma. A boncolóorvos leírása szerint az alig kétéves fiúcska testét ismétlődő veréstől, harapásból származó sérülések borították. A szomszédok gyakran hallották a kisfiú könyörgését, hogy ne bántsák, de senki semmit nem tett.
A kisfiút agyonverték.
Egy reggel a lepedője csupa lucsok lett. Ütlegelés közben a fiú újra bepisilt, az apa ettől még dühösebb lett, és másfél méter magasról a földhöz csapta. A kicsi nem mozdult többet. A nagyanyja ekkor ért haza. Látta, hogy a férfi vizes ruhával dörzsöli Gábor testét, mindhiába. A férfi ekkor beleharapott a gyerekbe. A nagyanya törülközőbe csavarta a kicsit, úgy vitte kórházba. Már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A nagyanya retteg, a fia ugyanis fenyegető leveleket küld neki a börtönből. „A védőnő? Jött időnként, de fiam soha nem engedte be.”
A gyermekjóléti szolgálatok évente körülbelül 5000 fizikai, 8000 lelki és mintegy 300 szexuálisan bántalmazott gyermeket gondoznak. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai szerint 2008-ban csaknem 3000 gyerek került nevelőotthonba vagy -szülőkhöz, közülük kétszáz bántalmazás miatt. Az összes gondozottjuk között 400-500 ilyen gyerek van.
Arról nincs külön adat, hogy a kórházak traumatológiájáról közvetlenül hányan kerülnek állami gondozásba.
Közmunkásokkal az égés ellen?
A gyermekbántalmazás után a második leggyakoribb baleset az égési sérülés. Az egyetlen szobányi területre szoruló családok sparherttel főznek, fűtenek. A kórlapok bejegyzései szerint a gőz az arcba lobban, a forró vizes fazék megbillen, a karonülő pedig akarva-akaratlan hozzáér a platnihoz. Pillanatok alatt lobban lángra a rugdalódzó a tűzhely körül csúszó-mászó babán. A Borsod megyei kórház miskolci gyermekegészségügyi központjában tavaly már szeptemberben annyi gyermeket kezeltek égési sérüléssel, mint amennyit máskor egy teljes év alatt.
Az intézet vezető főorvosa, dr. Sólyom Enikő azt mondja: az ilyen sérülés esetén a gyerek testén maradandó nyom marad. A kórházi kezelést otthon is folytatni kellene. Ám Borsodban a legtöbb család erre képtelen: az ennivaló előteremtése és a fűtés is gondot jelent, kötszerre, a kontrollvizsgálatokkal járó egyéb költségekre már nem futja. Számos magas jövedelmű ország tapasztalata bizonyítja, hogy ott, ahol áldoztak a megelőzésre, visszaszoríthatók még a leghátrányosabb körülmények élők közt is az égési sérülések.
Ezt a munkát külföldön jórészt a kórházak mellett működő alapítványok, civil közösségek végzik. A miskolci gyermekkórház főorvosa a települési és a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel próbál szövetkezni: néhány speciálisan felkészített közmunkás kell, aki folyamatosan végigjárja a sokgyerekes családokat, fölhívja a figyelmet a balesetveszélyre, segít, tanácsot ad a megégett, de gyógyulófélben lévő gyerek otthoni terápiájában. Az önkéntesek képzését a kórház orvosai vállalják, munkájukat a védőnők is segítenék.
(NOL - Danó Anna)
Síró csecsemők, agresszív szülők, kétségbeesett orvosok
Árulkodó bejegyzések gyermektraumatológiai ügyeletek naplóiból
 A statisztika szerint akinek sikerül megérnie az első születésnapját, nyert - Kocsis Zoltán |
Fej-, égési sérülések, törött végtagok – szakemberek szerint az ilyen gyermektraumatológiai naplóbejegyzések a családok anyagi és egyéb értékvesztésére, súlyos elszegényedésére utalhatnak. Ha csökken a jövedelem, és mind többen szorulnak egyre kisebb helyekre, kényszerűségből újra használatba veszik a régi háztartási eszközöket, több lesz a baleset. A nyomorral együtt jár a fizikai bántalmazás is.
S. Éva 25 éves óvónő négy hónapos fiát több hétig ápolták az intenzíven.
„Először csak nyöszörgött, de hiába keltem fel hozzá, tettem tisztába, itattam – csak nem akart megnyugodni. A férjem, ki tudja, hányadszor jött haza kapatosan, ilyenkor gyorsan eljár a keze. A szülés óta eltelt pár hónapban már csak ordibáltunk egymással. Tele voltam szorongással: a kicsi meg szinte megállás nélkül sírt. Mindezt csak tetézte az ólmos fáradtság, ami a gyerek háromórás ritmusával járt. Akkor éjszaka a férjem azt mondta: vagy elhallgattatom én, vagy ő teszi meg. Sétálgattam vele, ringattam a kocsijában, de csak nem csendesedett. Végül a férjem is fölkelt, felénk tántorgott, kikapta a kezemből a kicsit, és bevágta a kiságyba. Próbáltam védelmezni, de ekkor már ütött is. Lökdösődtünk, fölkaptam a kicsit, és az éjszaka közepén elrohantam az anyámhoz. Nem mertem elmondani a szüleimnek sem, hogy mi történt. Csakhogy a gyerek reggelre szokatlanul nyugodt lett, aluszékonynyá vált. Bevittem a kórházba, agyrázkódással, agyburkok közti vérömlennyel tartották bent. Az orvos utalt arra, hogy sejti, érti, mi történt. Próbált szóra bírni, de csak nem jelenthettem fel a gyerekem apját, összevissza beszéltem.”
A Népszabadság gyorsfelmérése szerint a hazai gyermekkórházak traumatológiai ügyeleteire havonta legalább egy bántalmazott és tucatnyi, gondatlanság okozta háztartási balesetben megsérült, vagy „csak” elhanyagolt gyerek kerül. Nagy többségük ötévesnél fiatalabb. A csontsérülésesek kétharmada három évnél fiatalabbakat érint. Ebben a korban pedig – a nagy számok alapján – az összes törés több mint negyede szándékos agresszió következménye. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy akinek sikerül megérnie az első születésnapját, nyert. Egyéves kor után már csak nagyon ritka az erőszakból származó haláleset. Az első életévben a bántalmazás a második helyen áll, az összes halálokok több mint hét százaléka. Leginkább az elsőszülött, a koraszülött, és a valamilyen sérüléssel, fejlődési rendellenességgel világra jött kicsiket éri bántalmazás.
A gyerek megrázása a leggyakoribb bántalmazási forma. A sírós-nyűgös csecsemők kontrolljukat veszített szülei alkalmazzák e módszert. Az orvosok szerint a felnőttek általában nem is gondolnak rá, nem tudják, milyen súlyos következményekkel jár a baba megrázása. A kórt orvosi nyelven „Shaken Baby Syndrome”-nak hívják, a traumát elszenvedő csecsemők szeme bevérzik, az agyburkok vénái elszakadnak, az agyburok alatt vérzés alakul ki. Kassai Tamás, a Péterfy Baleseti Központ gyermektraumájának főorvosa azt mondja: a csecsemő megrázásának nincs fizikai nyoma, egyetlen gyanút keltő jel az orvos számára is, a szemfenék bevérzése. Azoknak a csecsemőknek a fele hal meg, akiknél sérül az agyburok. A túlélők csaknem felénél a rázás maradandóan idegrendszeri károsodást okoz.
Kassai Tamás felidézi egy hat hónapos kislány történetét: őt a mentők egy hajnalban az anyaotthonból (tehát elvben a csecsemő számára védett helyről) hozták be. Az, hogy mi történt a babával, soha nem derült ki – az ügyeletes traumatológus viszont koponyaűri vérzést állapított meg nála. Megoperálták, túlélte. Az anyja hazavitte. További sorsa ismeretlen.
Az orvosnak minden, nyolc napon túl gyógyuló és gyaníthatóan bántalmazás eredetű sérülésnél hivatalból följelentést kell tennie, az egyéb esetekben, például, ha a gyerek elhanyagolt, a gyermekjóléti szolgálatokat értesítik. De a bürokrácia kikerülhetetlen. Van egy immár csaknem kétéves fiú, aki rendre visszakerül valamelyik fővárosi kórházba. Kassai Tamás másfél éve találkozott vele először. Akkor azért, mert az anyja négy nagyobb testvérével együtt néhány órára a közeli rokonára bízta. A baba sírdogált, nyűgös volt, a nagybácsi viszont tévézett volna. A baba csak nem maradt csendben, s ugyan azt máig nem tudni pontosan, mi történt a nagybácsi és a csecsemő között, de a kicsi combcsonttöréssel, koponyaűri vérzéssel érkezett a traumatológiára. A kórház jelentette a történteket hatóságoknak, a gyermekvédelmi szolgálatnak. A nagybácsit rendőrök vitték el. A gyermekjóléti szolgálat pedig a baba otthonában vizsgálódott: megfelelnek-e a körülmények, alkalmas-e a mama a gyereknevelésre. Gyorsan kiderült, az asszonyt a férje elhagyta. A házban, ahol éltek, nem volt fűtés, mert bár az önkormányzat segélyként adott a családnak tűzifát, de azt az anya élelemre cserélte. A gyámügy végül úgy döntött, hogy a baba hazaadható. A főorvos ugyan tiltakozott, de a gyámügyi előadó azzal verte vissza: ne szorgalmazza a kicsi állami nevelését, mert akkor a testvérei sem maradhatnak anyjukkal. A kisfiú néhány hónap múlva megint a kórházba kötött ki, de most a Bethesdába vitték a mentők, mert ezúttal az arca és a nyaka égett össze, a hónalja is megsérült. Állítólag a sparheltről fröccsent rá a forró olaj. A gyereket ismét hazaadták. Tavaly novemberben aztán megint a gyermektraumára került. Ezúttal mindene ép volt, de az anyja terhes volt, épp szülni készült, s azt mondta, hogy a nagyobb gyerekek elvannak magukban, de a kicsi csak itt lehet biztonságban.
„Megint fölvettük – mondja Kassai doktor – sőt a szigorú kórház-finanszírozási szabályokat se nagyon kellett áthágni. A gyerek combcsonttörését rögzítő fémeket épp ideje volt már kiszedni. A korábbi, a kontrollvizsgálatokra, az utókezelésre szóló jelzésekre az anya ugyanis nem reagált.”
A védőnőig és a gyermekjóléti szolgálatig Gábor már el sem jutott. A kisfiút – noha voltak szomszédok, velük élő nagyszülő is – anyja és annak élettársa halára kínozta. Az apát elítélték, a börtönből azt üzente: nem akar újságíróval találkozni, és az anya szerint sincs miről beszélni.
Tipikus pesti bérház. A gangon is érezni a macska és az emberi vizelet szagát. Csak a nagymama van otthon, de neki sincs sok mondanivalója. Amúgy is rég volt, kin segítene, ha beszélne. Gábor kétéves kora után is bepisilt éjszaka, mostohaapja meg szentül hitte, hogy veréssel, térdepeltetéssel megoldható a probléma. A boncolóorvos leírása szerint az alig kétéves fiúcska testét ismétlődő veréstől, harapásból származó sérülések borították. A szomszédok gyakran hallották a kisfiú könyörgését, hogy ne bántsák, de senki semmit nem tett.
A kisfiút agyonverték.
Egy reggel a lepedője csupa lucsok lett. Ütlegelés közben a fiú újra bepisilt, az apa ettől még dühösebb lett, és másfél méter magasról a földhöz csapta. A kicsi nem mozdult többet. A nagyanyja ekkor ért haza. Látta, hogy a férfi vizes ruhával dörzsöli Gábor testét, mindhiába. A férfi ekkor beleharapott a gyerekbe. A nagyanya törülközőbe csavarta a kicsit, úgy vitte kórházba. Már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A nagyanya retteg, a fia ugyanis fenyegető leveleket küld neki a börtönből. „A védőnő? Jött időnként, de fiam soha nem engedte be.”
A gyermekjóléti szolgálatok évente körülbelül 5000 fizikai, 8000 lelki és mintegy 300 szexuálisan bántalmazott gyermeket gondoznak. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai szerint 2008-ban csaknem 3000 gyerek került nevelőotthonba vagy -szülőkhöz, közülük kétszáz bántalmazás miatt. Az összes gondozottjuk között 400-500 ilyen gyerek van.
Arról nincs külön adat, hogy a kórházak traumatológiájáról közvetlenül hányan kerülnek állami gondozásba.
Közmunkásokkal az égés ellen?
A gyermekbántalmazás után a második leggyakoribb baleset az égési sérülés. Az egyetlen szobányi területre szoruló családok sparherttel főznek, fűtenek. A kórlapok bejegyzései szerint a gőz az arcba lobban, a forró vizes fazék megbillen, a karonülő pedig akarva-akaratlan hozzáér a platnihoz. Pillanatok alatt lobban lángra a rugdalódzó a tűzhely körül csúszó-mászó babán. A Borsod megyei kórház miskolci gyermekegészségügyi központjában tavaly már szeptemberben annyi gyermeket kezeltek égési sérüléssel, mint amennyit máskor egy teljes év alatt.
Az intézet vezető főorvosa, dr. Sólyom Enikő azt mondja: az ilyen sérülés esetén a gyerek testén maradandó nyom marad. A kórházi kezelést otthon is folytatni kellene. Ám Borsodban a legtöbb család erre képtelen: az ennivaló előteremtése és a fűtés is gondot jelent, kötszerre, a kontrollvizsgálatokkal járó egyéb költségekre már nem futja. Számos magas jövedelmű ország tapasztalata bizonyítja, hogy ott, ahol áldoztak a megelőzésre, visszaszoríthatók még a leghátrányosabb körülmények élők közt is az égési sérülések.
Ezt a munkát külföldön jórészt a kórházak mellett működő alapítványok, civil közösségek végzik. A miskolci gyermekkórház főorvosa a települési és a kisebbségi önkormányzatok vezetőivel próbál szövetkezni: néhány speciálisan felkészített közmunkás kell, aki folyamatosan végigjárja a sokgyerekes családokat, fölhívja a figyelmet a balesetveszélyre, segít, tanácsot ad a megégett, de gyógyulófélben lévő gyerek otthoni terápiájában. Az önkéntesek képzését a kórház orvosai vállalják, munkájukat a védőnők is segítenék.
(NOL - Danó Anna)
