Alább a Magyar Nemzet mai, az interneten csak nálunk olvasható (saját szkennelés) cikke, amely a tegnapi online MNO-anyagnak egy kicsit átírt verziója.
Kanadai romák: bővülő bűnlajstrom
További három, emberkereskedelemmel gyanúsított magyarországi cigányt keresnek a hatóságok

A cigány király címmel kétrészes cikket közölt egy kanadai lap a Hamilton városában leleplezett magyarországi cigány emberkereskedőkről. A nyomozás kezdete óta 55 vádpont gyűlt össze az ügyben gyanúsított tizenhárom ember ellen. További három személyt még keresnek a kanadai hatóságok, közülük egy feltehetőleg Magyarországon van.

Összesen több mint félszáz ki bűncselekmény elkövetésével vádolják már azt a tizenhárom tagú magyarországi cigány bandát, amely hónapokon át tartott fogva és dolgoztatott tizenkilenc, szintén magyar származású férfit Kanadában — tudta meg lapunk Marc LaPorte-tól, a kanadai rendőrség szóvivőjétől. Az emberkereskedelmen kívül a vádpontok között szerepel egyebek mellett a bűnszervezetben való részvétel, csalás, valamint a hatóságok félrevezetése is.

Mint ismeretes, a helyi hatóságok azután kezdtek nyomozni az ügyben, hogy Hamilton városában 2009 végén egy szociális munkástól segítséget kért egy Magyarországról érkezett menekült. Beszámolója alapján kiderült, hogy korábban több társával együtt munka ígéretével csábították külföldre. Munkáltatóik azonban menekültstátust igényeltettek velük, és elvették személyes irataikat. Minden esetben bankszámlát nyittattak velük a bűnözők, ahová átutaltatták a szociális segélyt. A befolyt pénzt fogvatartóik vették fel, miközben a férfiakat pincékben, összezárva tartották, ingyen vagy aprópénzért dolgoztatták, és moslékkal etették őket.

A cigány király címmel a napokban két részben közölt terjedelmes riportot az ügyről a The Hamilton Spectator nevű helyi lap internetes változata. A cikk szerzői Magyarországon találkoztak többek között a kanadai rendőrség által a bűnszervezet fejének vélt D. Ferenc öccsével, aki azt mondta nekik, hogy testvére ártatlan. A riporterek kérdésére, hogy akkor miért tett ellene a 19 férfi terhelő vallomást, azt válaszolta: vagy mert magyarok (Kuruc.info: kicsit sem magyargyűlölő a korcs... tisztára mint a C-Press-es, iWiW-es, MyVIP-es, Nácik, haza!-s fajtatársai), vagy egyszerűen „rossz szándékú emberek". D. Ferenc apja a legutóbbi gyanúsított az ügyben. Ő D. Gizella nevű lányával és K. Gizellával a banda utolsó három, egyelőre szökésben levő tagja. Feltételezések szerint a két nő jelenleg is Kanadában bujkál, az idősebb férfi azonban időközben visszatért Magyarországra.

Lapunk korábban is írt arról, amit a kanadai riporterek is közöltek, hogy a szervezet egy másik — jelenleg előzetes letartóztatásban levő — tagja ugyanaz a K. Ferenc, akit 2009-ben hazánkban csalás és zsarolás miatt jogerősen több mint négyévnyi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, de a vég rehajtás elől megszökött. Mind az áldozatok, mind az elkövetők száma alapján a hamiltoni eset Kanada történetének legnagyobb emberkereskedelmi ügye. (Kuruc.info: cigányaink rekorderek lettek: örülnünk kéne?)