A film „intrója” hollywoodi recept szerint prezentálja az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb győzelmét, melynek révén a győztesek birtokba vehették és a szultánság központjává emelhették a később Isztambul névvel illetett, Nagy Konstantin által alapított várost, az egykori „Új Rómát”. A film célközönsége elsősorban a török nép, így nem várhatjuk azt, hogy egy olyan filmet látunk majd, ami pártatlanul, minden elfogultság nélkül fogja bemutatni a szemben álló feleket, s magát az ostromot. A történelmi hűségnek azonban - legalábbis ami az események követését illeti - nagy valószínűséggel meg fog felelni.

Magyarországon és úgy általában a nyugati világban aligha fog bemutatásra kerülni az alkotás. Nem azért mert török film, hanem mert olyan témát dolgoz fel, ami fájó pontként sajog a keresztény világ számára: azt az eseményt, amikor a Nyugat-európai keresztény államok cserben hagyták keleti hittestvéreiket, noha formálisan az ostromot megelőző években, évtizedekben – túlnyomóan a mindjobban fenyegető török veszély miatt – már több soron kimondták az 1051- es vallásszakadást követő újraegyesülést.

Számunkra, magyarok számára azért példaértékű alkotás, mert bebizonyítja, hogy nem csak elbukott forradalmainknak, sorstragédiáinknak lehet emléket állítani a „sírva vigadás” rossz hagyományának megfelelően, hanem nagy történelmi diadalokat is filmre lehet vinni, mint ahogy teszik ezt nyugaton és - most már - keleten is egyaránt. A kosztümös filmeknek jócskán van múltja Törökországban, persze erről vajmi keveset tudunk mi, amerikai (korábban szovjet) kultúrán nevelkedettek, azonban talán ez lesz az első olyan török történelmi nagyjátékfilm, mely ha nem is elégíti ki azoknak az igényeit, akik hollywoodi filmekhez szokva tekintik meg az alkotást, de talán számukra is megüti majd a mércét.

Egyszer talán majd mi, magyarok is készítünk hasonló, számunkra nagy jelentőséggel bíró filmet, melyben végre nem a gyászé, a bánaté lesz a főszerep, hanem a diadalé és a győzelemé. Szükségünk lenne erre, már csak az önbecsülésünk helyreállítása és az újabb generációk nemzeti öntudatának kialakítása és meggyökereztetése miatt. 1968-ban, az Egri csillagok megfilmesítése révén már történt egy ilyen kísérlet, de az már régen volt. Magyar diadalt megjelenítő film azóta nem készült, ha igen, úgy az – mint pl. a Szabadság, szerelem – egy olyan eseményt jelenített meg, melyben, ha kivívtunk is valamifajta győzelmet, a film végére jött a hideg zuhany: a bukás. Nem a régi 50-es 60-as, vagy 70-es évekbeli történelmi filmjeink fölött mondunk negatív ítéletet, hiszen azok a kor igényeinek és technikai lehetőségeinek megfelelően készültek. (Jobb történelmi filmeket Amerikában sem gyártottak akkortájt, legfeljebb nagyobb költségvetéssel dolgoztak a filmgyártó vállalatok.) Az igények azonban mára már változtak, hiszen a mércét már olyan kosztümös filmek jelentik - képi világ esetében mindenképpen - mint pl. a Mennyei királyság, Az utolsó szamuráj vagy A 13. harcos. Utóbbi ugyan a 90-es években készült, és részben fantasy elemeket tartalmaz, de azért idesorolható. Viszont ha már fantasy: elmaradhatatlanul meg kell említenünk a korszakalkotó Gyűrűk Ura trilógiát, melyben - ha már a megjelenített torzszülöttek nem - a dinamikus csatajelenetek mindenképpen magával ragadják a nézőt.

Ma már a technikai lehetőség adott, hogy a címadó és a felsoroltakhoz hasonló képi világú filmet készítsünk, hiszen a fejlett computer-technika révén nem szükséges tömérdek statisztát fizetni, és mozgatni, elég számítógéppel megkomponálni a képi világot. Vannak nagyszerű színészeink, rendezőink, forgatókönyvíróink, már csupán az akarat hiányzik, hogy végre őseink porladó csontjai felett, egy méltó filmmel tisztelegjünk megfakult történelmi dicsőségünk emlékének, hogy erőt meríthessünk a túléléshez és végső soron: a megerősödéshez.

A „Fetih 1453” c. török film ellenpárjaként, talán pont mi, magyarok elkészíthetnénk az 1456-os nándorfehérvári diadalnak emléket állító történelmi filmünket, amikor évtizedekre megállítottuk az Oszmán birodalom előrenyomulását és egyúttal kivívtuk annak a keresztény Európának a győzelmét, mely Konstantinápolyhoz hasonlóan, a középkori Magyar Királyságot is cserben hagyta 1456-ban, mint ahogy később többször, utoljára 500 évvel a nándorfehérvári diadal után 1956-ban.