Beindultak az összeesküvés-elméletek Jörg Haider halálával kapcsolatban - kezdi a Figyelőnet, de még e ballib lap információkat szelektíven kezelő (általunk alaposan kiegészített) összeállításából is kiderül: szemtanúk igazolják, hogy Haider nem ivott, gépkocsija gyártója pedig nem tartja hitelesnek a baleset műszaki leírását, vagyis az "összeesküvés-elméleteknek" lehet valóságalapja. A Kuruc.info a kiváló osztrák hazafi balesete után kijelentettte, hogy amíg nincs bármilyen, de kézzelfogható tény, ami megkérdőjelezné a közönséges baleset verzióját, addig felelőtlenség volna gyilkosságról elmélkedni. Pár nap elteltével azonban felbukkantak a gyanúra okot adó konkrétumok. Arra is emlékeztettünk, hogy míg a magyar(országi) parlamenti élősködők, nemzetárulók vezérei - Gyurcsánytól Orbánig - lépést sem tesznek méregdrága páncélozott járművek és testőrgárdájuk nélkül, természetesen a mi zsebünkből, addig Haider testőr és páncélozás plusz egyéb luxus védelmi eszközök nélkül élte mindennapjait, jóllehet számos halálos fenyegetést kapott a  zsidórasszista lobbitól.  Vagyis nem akarta az adófizetők pénzét verni és nem mutatott félelmet, pedig lett volna oka rá. Gyurcsótány és Orbán eközben rettegnek, természetesen a magyar néptől, és nem izraeli gazdáiktól.
A jobboldali osztrák politikus múlt heti autóbalesete után szárnyra kapott pletykák odáig mennek, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Moszad keze van a dologban. Sokan azt is gyanúsnak tartják, hogy annak ellenére találtak alkoholt a vérében, hogy halála előtt egy szülinapi bulin egy kortyot sem ivott.
 
„Sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom a hírt” – ezzel a klasszikusnak számító mondattal próbált kibújni a múlt hét végén autóbalesetben elhunyt jobboldali osztrák politikus, Jörg Haider alkoholos befolyásoltságát firtató kérdések alól Gottfried Kranz klagenfurti ügyész (Ami egy ügyész esetében nonszensz, neki a teljes valóságot kötelessége feltárni az ügyben, nem pedig ködösíteni - a szerk.). Szerdán aztán napvilágot láttak a boncolási eredmények, amelyekből kiderült: a szerencsétlenül járt politikus vérében 1,8 ezrelék alkohol volt, ami legalább 22 rövid italnak és hét korsó sörnek felel meg.
A Moszad ölte meg?
Amíg a tragédia körülményeit feltárni hivatott vizsgálat le nem zárul, a helyzet aligha lesz világosabb, s ez kellő táptalaja azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amelyek számolatlanul keringenek az interneten Haider halálával kapcsolatban.
Karlheinz Klement, a Haider által gründolt Szabadságpárt (FPÖ) egykori tagja például nem kevesebbet állít, mint hogy a karintiai kormányzó az izraeli titkosszolgálat, a Moszad merényletének áldozata lett – írja az osztrák Der Standard. (A Der Standard pedig nem bulvárlap - a szerk.) „A Moszadot Haider arab kapcsolatai aggasztották, ezen belül is főként szoros barátsága Kadhafi líbiai elnökkel” – olvasható Klement honlapján.
Klement „fő gyanúsítottja” nem más, mint az Európai Parlamenti képviselő – egykoron szintén FPÖ-tag – Peter Sichrovsky, aki egy korábbi interjújában állítólag (Nem állítólag, mint a Figyelőnet ködösít, hanem valóban - a szerk.) bevallotta, hogy hosszú ideig együtt dolgozott a Moszaddal. Klement Haidert is idézi a honlapján, aki valaha a következőket nyilatkozta: „A pártban kezdetektől akadtak figyelmeztetések, amelyek szerint Sichrovsky a Moszadból jött, de konkrét bizonyítékaink nem voltak.”
A buliban nem is ivott
A boncolási eredmények újabb találgatásokat indítottak el arra vonatkozóan: mikor és hol juthatott el a végzetesnek bizonyuló állapotig a kormányzó. Azon a születésnapi rendezvényen ugyanis, ahol halála előtt egy órával tartózkodott, Haider nem ivott alkoholt – legalábbis több tanú állítja ezt a német Die Welt beszámolója szerint.
A Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) új vezetője, Stefan Petzner ugyanakkor szerdán így nyilatkozott: „Igaz, hogy a tartományfőnök Jörg Haider a baleset időpontjában alkoholos állapotban volt. Ezt igazolni tudom, és igazolnom kell.” A születésnapi ünnepség szervezője azonban ezek után is kitartott amellett, hogy Haider józanul hagyta el a rendezvényt.
Hiányzó 36 perc
Hazaútjához pontos számítások szerint 24 percre lett volna szüksége, így további találgatásokra ad okot, hogy mi történt a fennmaradó 36 percben. Ezt illetően számos „párhuzamos vallomás” született. Van, aki látta, amint Haider felugrik klagenfurti lakásába, egy másik szemtanú egy hotel bárjában vélte felfedezni a kormányzót. Sofőrje viszont azt állítja, őt háromnegyed egykor – tehát 30 perccel a baleset előtt – tette ki Haider a háza előtt.
Jelen pillanatban az tűnik biztosnak (? - a szerk.), hogy a radikális nézeteiről elhíresült politikus 142 km/h-s sebességgel, a megengedettnél kétszer gyorsabban hajtott – igaz, a vadonatúj Volkswagen Phaeton típusú gépkocsi állítólag kifogástalan műszaki állapotban volt. Az autó gyártója mindenesetre megkérdőjelezi a baleset hivatalos műszaki leírását. Igaz, az utóbbi értesülés egyelőre csak olyan (részben bulvár)lapokban jelent meg, mint például a  - különben óriási példányszámú, és a magyar(országi) balbib médiánál sokkal megbízhatóbb - The Sun, illetve a horvát Javno.
A Volkswagen Phaeton egyébként, bár nem páncélozott és nem az aranyáron mért Gyurcsány-Orbán kategória, rendkívül biztonságos jármű. A The Sun és a Javno által idézett Peter Thul Volkswagen-szóvivő úgy fogalmazott, hogy a Phaetonnak nem probléma bevenni egy olyan kanyart sem, amit Jörg Haider - állítólag - 142 kilométer per órával bevett volna. Thul azt is mondta, hogy ha valaki hozzáférHETETT Haider slusszkulcsához, az manipulálHATTA az autó "agyát", mivel, tesszük hozzá ismét, a VW Phaeton nem átlagos kocsi. (Kuruc.info: olvasóink elnézését kérjük, amiért korábban átvettük az FN Volkswagenre megadott, téves linkjét. Utánanéztünk, és így bukkantunk rá a helyes hivatkozásra)
Olvasói levél
Kedves Kuruc Barátaim !

A cikk végén szereplő mondattal kapcsolatban (...hogy ha valaki hozzáférHETETT Haider slusszkulcsához, az manipulálHATTA az autó "agyát". ) annyit tartok említésre méltónak, hogy a dolog nem kivitelezhetetlen. A felső kategóriájú autók, mint amilyen a VW Phaeton is, kivétel nélkül rendelkeznek elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (ESP), amelynek az a feladata, hogy a kanyarban kisodródni kezdő járművet visszaterelje a kívánt nyomvonalra. Ezt úgy éri el hogy a kocsinak egy, az adott szempontból legmegfelelőbb kerekét kezdi megfékezni, így a járművet egyrészt lassítja, másrészt pedig a megfelelő irányba pördíti vagy csúsztatja, így a kocsi a kívánt nyomvonalon maradhat.

Az viszont előfordulhat, hogy ez a rendszer úgy hibásodik meg, hogy éppen az ellenkező hatást éri el, egy stabilan haladó járművet kibillent az egyensúlyából, főleg akkor, ha indokolatlanul kezd működni, vagy nem a megfelelő kereket kezdi fékezni, hanem pl. a vele átlósan elhelyezkedőt, és így fokozza a jármű útelhagyási hajlandóságát.

Ahhoz, hogy ez külső behatásra bekövetkezzen, be kell jutni a kocsiba, és egy megfelelő programmal ellátott laptoppal manipulálni kell a menetstabilizáló programját. Ezt viszont egy szakértő tudná megállapítani, de ha elég ügyesen csinálták, akkor még az sem.

Üdvözlettel: Rondacrampus
(Kuruc.info - FN nyomán)