Nem sokat kellett várni, hogy a Magyar Hírlap megerősítse információnkat: az év utolsó napján a megrettent Széles Gábor médiabirodalmának napilapja címoldalán jelentette be, hogy a szélhámos csatornazsidónak, Vámos Györgynek „önálló műsora” indul január 5-től.
A korábban - rövid jobboldali kitérő után - a jobboldalt antiszemitázó patkány még cikket is írt, amiben persze új szerepköréhez illően Orbánnak csókol be és bőszen trianonozik, miközben ismét kiröhögi a másodszor is átvert gójokat.

Gratulálunk, már az Echónak is van egy saját Csintalana.
Tegnap írtuk:
Széles térdre rogyott: az Echo TV január 5-től Zoltainak dolgozik
Portálunk megbízható helyről kapott információ alapján tudatja: vége az Echo TV eddigi vonalának, mégpedig 180 fokos fordulattal: zsidó tévé lesz. Január 5-én ugyanis a csatornazsidók közül is a legundorítóbbal, Vámos Györggyel indít élő, betelefonálós műsort.

Vámos György a mazsihiszes Zoltai Gusztáv egyik sajtóalkalmazottja. Ő már korábban is leantiszemitázta a Demokratát meg a Magyar Nemzetet azután, hogy korábban még ismeretlen „jobboldali zsidóként” behízelegte magát e lapokhoz.

Tíz évvel ezelőtt Vámos György megjelent Bencsik Andrásnál, és eladta neki azt a történetet, hogy Dob utcai lakásának ajtaját Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz vezére utasítására gyújtották fel. Ugyanezt a történetet a Magyar Nemzetnek is eladta. A sztorik meg is jelentek e lapokban. Csakhogy mint később kiderült, az Ausztriából korábban adócsalásért kiebrudalt piti vállalkozó Zoltai sajtósa akart lenni, mert állás nélkül tengődött. Zoltai azonban nem akart neki munkát adni.

Ekkor ment Vámos e két laphoz és kezdte ott megjelentetni történeteit, hogy Zoltait az állásért zsarolja. Zoltai a botrány elkerülésére felvette sajtósának Vámost, aki ezt azonnal meg is hálálta. A balliberális lapokban antiszemitizmussal támadta a Demokratát és a Magyar Nemzetet, ahonnan örökös hatállyal kitiltották.

Később Bolgár György klubrádiós műsorának lett rendszeres betelefonálója. A megélhetési zsidó témája mindig ugyanaz volt: zsidóságát árulta akkor is, mindig az árverésen többet ígérő javára.

A szélhámos kajmán egy idő után úgy látta, hogy most már Zoltaival együttműködve csap fel ismét „jobboldali konzervatívnak”. Csak a megfelelő alkalomra várt. Az pedig akkor jött el, amikor Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták vezetője beijedt, mert egy-két ártalmatlan mondattal Weisz-nénizett a parlamentben.

Vámos felvette vele a kapcsolatot, és egyben Csoóri Sándor feleségével, Balogh Júliával, akinek testvérbátyja - minő véletlen! - Tel-Aviban él. Semjén a köpönyegforgató héber segítségével megalakította a KDNP zsidó tagozatát, majd ezt követően a nyilvános szereplésért élő-haló parazita Vámos Széles Gábort kezdte ostromolni műsorért. Akinek halvány fogalma se volt, hogy kicsoda Vámos György, bár eleinte ösztönösen érezte, hogy a patkányt kerülnie kell.

Vámos nem tágított. El is jött az ideje, amikor a milliárdos megrettent, amiért balliberálisok bojkottra szólítottak fel médiabirodalma ellen. A félelem az eszét és józan megfontolását vette. Végzetes lépésre szánta el magát. Beadta derekát, és az ördög tenyerébe csapott.

Az Echo TV munkatársai nem akartak hinni a fülüknek, amikor kiderült, hogy kinek kell műsort készíteniük. Elmondták a milliárdos tulajdonosnak, hogy kicsoda Vámos. Azt is elmondták neki, hogy Zoltai utasítására a 2010-es választási kampányban Zoltaival egyeztetve ismét köpönyeget vált majd, és akkor „belső zsidóként” megismétli korábbi performanszát, nemzetközi botrányt okozva.

Vámos ekkor majd leantiszemitázza Szélest, az Echo TV-t, a Magyar Hírlapot és persze Semjént. De mindhiába protestáltak, Széles már meg volt véve. Az Echo TV úgy kezdi az új esztendőt, hogy meghal.

A tulajdonos eladta a Mazsihisznek.

(Kuruc.info)