Remélem, bíróság elé fogják állítani önöket - írta egy háborús sérülésébe hamarosan belehaló iraki veterán az akkori amerikai elnöknek és alelnöknek.
"Az iraki háború tizedik évfordulóján írom ezt a levelet, iraki háborús veterán bajtársaim nevében. Ezt a levelet a 4488 irakban elesett katona és tengerészgyalogos nevében is írom. Ezt a levelet a megsebesült veteránok százezreinek nevében is írom, és azok nevében, akiknek fizikai és lelki sérülései tönkretették az életüket. Egyike vagyok azoknak, akik súlyosan megsebesültek. A lázadók rajtaütésében bénultam le 2004-ben Szadr Városban. Ez az életem a végéhez közeledik. Elfekvőben ápolva élek." Így kezdődik Tomas Young 33 éves amerikai veterán levele, amit George W. Bush akkori elnöknek és alelnökének, Dick Cheneynek írt.
Young nem csak a katonaáldozatok, hanem az iraki háború civil áldozatainak nevében is írta levelét, amiben azzal vádolja Busht és Cheneyt, hogy az ő hazugságaik, hatalomvágyuk miatt kellett meghalnia és megsebesülnie, soha nem múló traumákat szenvednie annyi katonának és civilnek. "Azért írom ezt a levelet, mert a halálom előtt szeretném világossá tenni, hogy én és a veterán bajtársaim százezrei, polgártársaim millióival együtt és irakiak és közel keletiek további millióival együtt tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy kik önök, és mit tettek."
Young világosan látja: az iraki háború hazugságokon alapult, és minden szempontból kudarcként végződött. Ő maga két nappal szeptember 11. után lépett be a hadseregbe, mert "megtámadták a hazáját", de mégis egy olyan háborúban kellett részt vennie, aminek semmi köze nem volt a szeptember 11-i terrorhoz és annak kieszelőihez. A haldokló veterán szerint, ha Afganisztánban történt volna vele mindaz, ami történt, akkor nem írja meg ezt a levelet.
"Minket kihasználtak. Minket elárultak. Aztán magunkra hagytak minket. Ön, Bush úr, számtalanszor tanúbizonyságot tesz kereszténységéről. De a hazugság nem bűn? A gyilkosság nem bűn? A tolvajlás és sx önzés nem bűn? Nem vagyok keresztény. De hiszek a keresztény ideálképben. Hiszek abban, hogy amit testvéreitek közül a legkisebbel tesztek, azt végső sorban a magatokkal, a saját lelketekkel teszitek."
"A végső elszámolás napja itt van számomra. Az önöké is el fog jönni. Remélem, bíróság elé fogják önöket állítani. De leginkább abban reménykedem, az önök lelkéért, hogy megtalálják a morális bátorságot, hogy szembenézzenek mindazzal, amit velem és még sokakkal tettek, aki megérdemelnék, hogy éljenek. Remélem, hogy mielőtt földi idejük véget ér, mint ahogy most az enyém, lesznek olyan erős jellemek, hogy a világ és Amerika, és külön az iraki nép nyilvánossága elé álljanak, és bocsánatért könyörögjenek" - írta Young.
A veterán katona az iraki háború nyílt kritikusai közé tartozik. 2004-es sérülése óta súlyos bénulással él. Korábban öngyilkosságot akart megkísérelni, ám erről letett. Háború utáni életét a Body of War című dokumentumfilm mutatta be.
(HVG nyomán)