Péntekre virradó éjjel is folytatódtak a zavargások Stockholm elővárosaiban.
A TT svéd hírügynökség jelentése szerint az elsősorban bevándorlók lakta Rinkeby körzetében mintegy 400 "tüntető" ezúttal is autókat gyújtott fel. A hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik stockholmi elővárosban is hasonló megmozdulások voltak. Randalírozó "fiatalok" ott is gépkocsikat gyújtottak fel és kirakatokat zúztak be.


Egy nappal korábban arról érkezett hír, hogy a zavargások Svédország harmadik legnagyobb városára, Malmőre is átterjedtek.
A megmozdulások - amelyek hétfő óta tartanak a svéd fővárosban - azután robbantak ki, hogy egy héttel korábban Husbyben, Stockholm északnyugati elővárosában egy lövöldözés során rendőrök halálosan megsebesítettek egy 69 éves, késsel hadonászó férfit. A rendőrséget az incidens nyomán azzal vádolták, hogy túllépte a hatáskörét.
Zoom
Zoom
A tiltakozó megmozdulások erőszakba torkolltak, és átterjedtek a főleg alacsony jövedelmű bevándorlók által lakott Fittja, Rinkeby és Jakobsberg nevű elővárosokra. Ezekben a körzetekben a migrációs háttérrel rendelkező lakosok aránya megközelíti a 80 százalékot.
Zoom
Fredrik Reinfeldt miniszterelnök eddig egyszer szólalt meg a napok óta tartó zavargások kapcsán. A kormányfő szerdán nyugalomra szólított fel, és kijelentette, hogy a gépkocsik gyújtogatása nem a véleménynyilvánítás szabadságát jelenti, hanem garázdaság. Hangsúlyozta, hogy "Svédország befogadó ország, és büszke erre".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: