Romániában felduzzasztották a lakosság számát 20 millió fölé, mert a népességcsökkenés komoly pozícióvesztést jelent Románia számára az Európai Unió struktúráiban - jelentette ki Kiss Tamás, a kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa.
Az erdélyi szociológust az MTI csütörtökön arról kérdezte, hogyan nőtt 20 millió fölé Románia lakossága a 2011-ben végzett népszámlálás csütörtökön közölt végeredménye szerint, hiszen tavaly februárban az előzetes eredmények szerint még 19 millió főben állapították meg az ország állandó lakosságát.
A szociológus elmondta, hogy a román statisztikai hivatal különböző lakosság-nyilvántartási adatok alapján kipótolta a népszámlálási adatbázist, s ez utóbbiba olyan emberek adatait vezették be, akikkel számlálóbiztosok nem találkoztak. Kifejtette: munkaügyi, oktatási, egészségügyi és adóhivatali nyilvántartások alapján megvizsgálták, kik azok, akik nem szerepelnek a népszámlálási adatbázisban, de benne vannak a különböző egyéb nyilvántartásokban. Ez utóbbiak alapján arra kerestek bizonyítékot, hogy egy személynek volt-e valamilyen aktivitása az országban, például fizetett-e adót, járulékokat, kapott-e nyugdíjat.
Kiss Tamás szerint a 19 millió fős állandó lakosság sem volt reális, hiszen különböző európai és nem európai országok bevándorlási statisztikái már 2010-ben 2,8 millió külföldön élő román állampolgárral számoltak, így a 19 millió esetében a 2,2 millió fős migrációs veszteséggel való számolás is nagyon alábecsült adat. Jelenleg már a 3 milliót is meghaladja a külföldön élő román állampolgárok száma - tette hozzá.
A szociológus szerint kétféle népszámlálási módszertan létezik, az egyik, amikor összekötik a különböző adatbázisokat, valamint a klasszikus, számlálóbiztosokkal elvégzett cenzus. Kiss Tamás úgy véli, hogy a 2011-es romániai népszámlálás hibrid, hiszen összekeveri a két módszertant és "fiktív személyekkel folyik a játék". A szakember szerint ugyanakkor valóban előfordulhat, hogy népszámláláskor kimaradtak emberek, mert a cenzust nem mindenütt szervezték meg jól.
A magyarok számát és számarányát tekintve a szociológus szerint a közölt adatok Székelyföldön és Partiumban nagyjából megfelelnek a különböző várakozásoknak, egyedül a szórványban volt nagyobb mértékű a fogyás a valójában magasabb mértékű elvándorlás és az identitásváltás miatt.
A román statisztikai intézet csütörtökön közölte, hogy Románia állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, ebből 1 millió 227 ezer 600 fő vallotta magát magyarnak.
(MTI)