Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, az országnak ezért segítségért kellene fordulnia a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) - jelentette ki szerdán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter.
"A középpontban a gazdasági válság áll náluk, amit kezelniük kell majd" - jelentette ki Lew egy washingtoni gazdasági konferencián.
A washingtoni külügyminisztérium egy magas rangú illetékese szerint az Egyesült Államok szerdán 20 ukrán kormánytisztviselő esetében vezetett be vízumtilalmat, akik felelősek azért, hogy Kijevben erőt alkalmaztak a tüntetőkkel szemben.
Viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka Kijevben
Fegyvernyugvásban állapodott meg késő este az ellenzék és az elnök Ukrajnában. Viktor Janukovics államfő azt is bejelentette: Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal megegyeztek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a vérontás befejezéséért. Kijevben már 26 halálos áldozatot követeltek a tüntetők és a rendvédelmi erők összecsapásai.
Vitalij Klicsko, az Ütés párt vezetője közölte, hogy a tárgyalások következő fordulóját még ma megtartják. A Függetlenség terén - ahol előző nap a Szovjetuniótól csaknem 23 éve függetlenné vált Ukrajna történelmének legvéresebb összecsapása zajlott le - ettől függetlenül szerda estére is tízezren gyűltek össze. Helyszíni jelentések szerint továbbra is égnek a tüzek, a Janukovics lemondásáért tüntetők a jelek szerint kitartanak követelésük mellett.
Hajnalban tüntetők akartak behatolni az egyik kijevi önkormányzati hivatalba. A belbiztonsági szolgálat elismerte, hogy Hmelnyickijben az ő emberei lőttek a tömegbe, megsebesítve 4 embert.
Közben leváltották a vezérkari főnököt: egyes hírek szerint azért, mert nem tudta megakadályozni a vérontást, más értesülések szerint azért, mert nem tartozott az elnök bizalmi emberei közé. A biztonsági szolgálat közleménye szerint több mint 1500 lőfegyver és 100 ezer lőszer került bűnözők kezébe. Eközben "országos terror-ellenes művelet indult azt követően, hogy tiltakozók több fegyverraktárt kifosztottak. A kormány rendszeresen "terroristának" nevezi a radikális ellenzéket, amely szerinte "milliók életét fenyegeti".
Az új hadseregparancsnok közölte, hogy a katonák is részt vesznek majd a radikális tiltakozók elleni fellépésben, annak ellenére, hogy a Pentagon és a NATO is figyelmeztette az ukrán vezetést, hogy hadsereget tartsák távol az eseményektől.
A tüntetések halálos áldozatainak emlékére Janukovics mára országos gyásznapot rendelt el.
Az ukrajnai helyzet felmérésére Kijevbe utazik a francia, a német és a lengyel külügyminiszter. Az ukrán fővárosban a kormány és az ellenzék képviselőivel is találkoznak. A három diplomata Kijev után Brüsszelben folytatja a tárgyalásokat, az uniós tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülést tartanak az ukrán helyzetről, és megvitatják a szankciók lehetőségét az ukrajnai erőszakos események felelőseivel szemben.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár azt hangsúlyozta: súlyosan ártana az Észak-atlanti Szövetség és Ukrajna kapcsolatának az ukrán haderő bevetése a tiltakozók ellen. Az amerikai elnök és a kanadai kormányfő üdvözölték a fegyvernyugvást, de azt is hangsúlyozták, hogy reményeik szerint azt be is tartják. Felszólították az ukrán hadsereget arra, hogy tanúsítson visszafogottságot, és "ne bonyolódjon olyan ügyekbe, amelyek rendezése a civilek feladata". Barack Obama szerint a feleknek lépéseket kellene tenniük egy egységkormány megalakítása, továbbá a szabad és tisztességes választások megtartása felé.
(MTI nyomán)