Yasmina Haifi, a holland Igazságügyi Minisztérium egy vezető tisztségviselője szerdán egy Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy az Irak és Szíria területén terjeszkedő, és terrorcselekményeket végrehajtó „Iszlám Államnak semmi köze sincs az iszlámhoz”. „Az egész semmi más, mint a cionisták tervének része, akik szándékosan akarják befeketíteni az iszlámot” – fejtegette Haifi.

Yasmina Haifi
Elsőként a cionisták legfőbb szekértolójává előlépő Geert Wilders Szabadság Pártja szólította fel az igazságügyi minisztert: adjon magyarázatot arra, miként tölthetnek be vezető pozíciót a minisztériumában „antiszemita nézeteket hangoztató” személyek. (A magát radikális jobboldalinak nevező, iszlámellenes, de zsidóbarát Wilders egyértelműen állást foglalt Izrael gázai agressziója mellett is.) Miután a Szabadság Párt ily módon megadta az alaphangot, más politikusok is bekapcsolódtak a kórusba. Látva az ellene irányuló kampány hevességét, Haifi végül eltávolította a Twitterről a bejegyzését, megjegyezve, hogy „felismerte a munkájával kapcsolatos politikai érzékenységet”.
Zoom
De mások is gyanúsnak tartják az Iszlám Állam tevékenységét. Az egyik ismert indiai politikai elemző, Anthony Mathew Jacob, 2014. augusztus 12-én a következőket írta: „Az Iszlám Állam terroristái se nem síiták, se nem szunnita lázadók (mint ahogyan a nyugati média nevezi őket), hanem kegyetlen gyilkosok, akiket Izrael, Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia és a felsorolt államok nyugati támogatói pénzeltek, képeztek ki, és fegyvereztek föl.”
Mint arról portálunk korábban hírt adott, az NSA egykori vezető tanácsadója, Edward Snowden által kiszivárogtatott információkra alapozva már felfedték, hogy az izraeli Moszad, valamint az amerikai és a brit titkosszolgálatok hozták létre az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű radikális fegyveres szervezetet. A szervezet vezére, a kalifává kikiáltott al-Baghdadi pedig egy Moszad-bázison kapott kiképzést.

Abu Bakr al-Baghdadi
Hasonlóképpen vélekedik egy bangladesi történész, a korábban a jamaikai Nyugat-Indiai Egyetem oktató dr. Sultana Afroz, aki a The Daily Star című lapnak nyilatkozva jelentette ki: „Az ILIÁ az USA és Izrael megtévesztése, eszköze, melyet a Yinon-terv alapján létrehozandó Közel-Kelet megteremtése céljából hoztak létre.” (Oded Yinon, az izraeli külügyminisztérium egy vezető tisztségviselője, 1982-ben tette közzé elképzeléseit. Tervének lényege, hogy Izrael úgy tudja fönntartani hegemóniáját a Közel-Kelet muzulmán népei felett, ha a térségben lévő államokat - az etnikai és vallási ellentétek végsőkig történő felszítása révén - sikerül kisebb egységekre szétbontani. Mivel akkoriban Izrael számára Irak tűnt a legveszedelmesebb ellenfélnek, ezért Irak három - szunnita, síita és kurd - részre szakítása már a 80-as évek eleje óta az egyik elsőrendű cionista célkitűzéssé vált.)
Tony Cartalucci, Bangkokban élő politikai elemző 2014. augusztus 14-én szintén arról írt, hogy az Iszlám Állam harcosait az USA és Izrael fegyverezte fel és képezte ki. A cél pedig az, hogy a terrorszervezet fellépésével „ellensúlyozza az Iránnal szövetséges erők befolyását Bagdadtól Damaszkuszig, illetve Libanonig, végig a Mediterrán-térségében”.
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó: