Több mint száz asszír keresztényt öltek meg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei Szíria északkeleti részén - közölte a kurd önvédelmi erők parancsnoka, akit a Firat News kurd hírügynökség idézett pénteken.
Ridur Halil szerint a szélsőségesek a Hormuz nevű faluban irtották ki őket. A dzsihadisták a vérengzéssel álltak bosszút az elmúlt hetekben elszenvedett vereségeikért az ország északkeleti részén fekvő el-Haszeke tartományban.
"Súlyos sebet ejtettek mindenkin, a kurdokon, az arabokon és az asszírokon" - mondta a kurd katonai parancsnok.
Mar Efren Afanail, az asszír-jakobita egyház érseke szerint a dzsihadisták fogságában jelenleg 298 keresztény van, 38 falujuk elnéptelenedett, házaik, iskoláik és templomaik sokaságát gyújtották fel a szélsőségesek. A vallási vezető szerint mintegy ötezer keresztény a környékbeli városokban rejtőzött el. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy mihamarabb szabadítsa ki az asszír foglyokat. Az érsek elítélte egyben azokat az országokat, amelyek "támogatják a népirtást végző terroristákat". Nevén nem nevezte ezeket az államokat.
Szíriában mintegy 30 ezer asszír keresztény élt a konfliktus 2011. márciusi kitörése előtt, többségük el-Haszekében. Az asszír keleti egyházhoz tartozó hívek nesztoriánus keresztények.
Ridur Halil szerint a kurd és az asszír erők meg tudták védeni a Habur folyó völgyében fekvő, Damaszkusztól 600 kilométerre lévő Tell-Tamer várost, a nemzetközi koalíció a levegőből nyújtott nekik támogatást, támadva a dzsihadisták állásait.
Jelenleg Tell-Hamisza településnél folynak a harcok. Ez a terület a dzsihadisták erős hídfőállása, innen indítják támadásaikat az Irakba, egészen Moszul városáig átnyúló területek ellen. Halil meggyőződését fejezte ki, hogy a kurdok és szövetségeseik megtisztítják a térséget a dzsihadistáktól, mint ahogyan történt az elmúlt hetekben Kobani városában.
Régóta tudják, ki a hóhér a lefejezős videókon
Valóban a Kuvaitban született, brit állampolgárságú Mohammed Emwazi látható az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet túszok lefejezését bemutató videofelvételein - erősítette meg csütörtökön a CNN-nek nyilatkozva két amerikai kormányzati és két kongresszusi tisztségviselő a korábban megjelent sajtóértesüléseket.
Az amerikai hírtelevíziónak sem a londoni rendőrség, sem a brit külügyminisztérium nem erősítette meg, hogy valóban Emwazi az a fekete maszkot viselő, késsel mutogató férfi, aki a terroristák propagandafilmjeiben londoni akcentussal beszél. Igaz, a külügyi tárca nem is cáfolta az értesülést.
Asim Qureshi, a londoni CAGE emberi jogvédő szervezet vezetője - akivel Emwazi 2009-ben lépett kapcsolatba a brit biztonsági szolgálat állítólagos "zaklatása" miatt - azt állította, hogy "rendkívül erős a hasonlóság" közte és "Jihadi John" között. Emwazi a CAGE tudomása szerint 1988-ban Kuvaitban született, és hatéves korában költözött Nagy-Britanniába. 2009-ben a londoni Westminsteri Egyetemen végzett, programozó szakon.
A The Washington Post, amely Mohammed Emwazit egy állítólagos közeli barátján keresztül azonosította be, arról írt, hogy a férfi ugyanebben az évben lépett a radikalizálódás útjára, amikor Tanzániába utazott szafarira, ahol őrizetbe vették, majd kitoloncolták. A lap szerint Mohammed Emwazit 2010 júniusában a brit terrorelhárítás is őrizetbe vette, majd egy nappal később a hatóságok megakadályozták, hogy Nagy-Britanniából Kuvaitba repüljön.
Egy Quershihez írt e-mailjében azt állította, hogy az arab országban munka és házasság várta.
Haras Rafiq, a brit Quilliam Alapítvány elnevezésű, szélsőségellenes kutatóintézet ügyvezető igazgatója a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy Emwazit azért fordították vissza Tanzániából, mert a hírszerző szolgálatok azt gyanították róla, hogy csatalakozni akar az al-Shabaab szomáliai terrorszervezethez.
Több, a CNN-nek nyilatkozó szakértő úgy vélekedett, hogy a brit és amerikai szakszolgálatok régóta tisztában vannak vele, hogy "Jihadi John" kicsoda, de ezt operatív okokból nem kívánták nyilvánosságra hozni.
(MTI)