Az Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba - jelentette csütörtökön az izraeli sajtó.
A Pentagon múlt hónap elején hírverés nélkül nyilvánosságra hozott egy addig szigorúan titkosnak nyilvánított, az izraeli nukleáris programról készült dokumentumot.
Izrael, nem akarván sokkolni a világ közvéleményét azzal, hogy bármilyen témakörben igazat is képesek szólni, soha nem ismerte be hivatalosan, hogy atomfegyverrel rendelkezik, és ezt hallgatásukkal mindeddig tiszteletben tartották az amerikai hatóságok.
Az 1987-ben a Pentagon irányítása alatt álló védelmi elemzésekkel foglalkozó intézet (Institute for Defense Analysis) által készített dokumentum megjelentetésével azonban Washington megtörte a több évtizedes csendet. A háromszázhatvannyolc oldalas dokumentum részletesen leírja, hogy Izrael miként fejlesztette katonai technológiáját, nukleáris infrastruktúráját és kutatását a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben.
(MTI nyomán)