Moldovai állampolgárságot is igényelt Traian Basescu volt román államfő és felesége, Maria Basescu - erősítette meg pénteken a román Mediafax hírügynökségnek a moldovai elnöki hivatal sajtóosztálya.
Kérvényeiket március 8-án iktatták, jelenleg különböző állami hivatalok jóváhagyására várnak, a moldovai államfő pedig ezt követően fogja elbírálni Basescuék állampolgársági igényét. A törvény egyéves határidőt említ, de ha a jóváhagyások hamarabb meglesznek, a moldovai elnök korábban is meghozhatja döntését - idézte a Mediafax a chisinaui sajtóosztály válaszát.
Basescu román elnökként is nyíltan síkra szállt a "két román nyelvű állam", a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséért. 2013 novemberében úgy nyilatkozott: a NATO- és az EU-csatlakozás után Romániának a következő nagy célja a Moldovai Köztársasággal való egyesülés kellene hogy legyen.
Tavaly áprilisban - chisinaui látogatása alkalmával - Basescu előrevetítette, hogy kérvényezni fogja a moldovai állampolgárságot, az akkori moldovai belpolitikai helyzetet azonban nem tartotta alkalmasnak erre. Nicolae Timofti moldovai elnök akkor azt mondta: semmilyen akadálya nincsen annak, hogy Basescu megkapja az állampolgárságot, tekintettel arra, hogy Románia is sok moldovainak adott román állampolgárságot. Most a volt román elnökhöz közel álló források a Mediafaxnak elmondták: Basescu stabilnak tartja a januárban hivatalba lépett új chisinaui kormányt.
Moldova 2000-ben lett parlamenti köztársaság, azóta háromszor is fel kellett oszlatni a parlamentet, mert nem alakult ki az államfő megválasztáshoz szükséges háromötödös többség. Nicole Timofti elnök mandátuma március 22-én jár le.
A chisinaui alkotmánybíróság március 5-i döntése szerint Moldova idén visszatér a közvetlen elnökválasztáshoz.
(MTI)