Elutasítja kiadatását Franciaországnak a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók legfőbb gyanúsítottja, a Brüsszelben pénteken elfogott Salah Abdeslam.
Ezt Sven Mary, a férfi ügyvédje közölte szombaton a belga fővárosban. Védencét a belga hatóságok szombaton kihallgatták, s hivatalosan is közölték vele őrizetbe vételét.
Az ügyvéd szerint egyébként Abdeslam "együttműködik" a belga igazságügyi szervekkel.
Ha a kiadatás elutasítása ténylegesen megtörténik, az csak annyit jelent, hogy a belga szervek nem tudják gyorsan és egyszerűen átadni a terroristát a francia hatóságoknak, hanem hetekig is eltarthat az eljárás.
Abdeslamot hamarosan egy fokozottan őrzött börtönbe szállítják a nyugat-belgiumi Brugge városába.
A belga ügyészség közölte, Abdeslam és a vele együtt őrizetbe vett férfi ellen "terrorista gyilkosságban való részvétel" jogcímén emeltek vádat.
A hatóságoknak a 26 éves, marokkói bevándorló családban született és Brüsszelben nevelkedett francia állampolgár a kihallgatás során bevallotta, hogy Párizsban tartózkodott tavaly november 13-án, a terrortámadások elkövetése napján. A terroristát a kihallgatását követően egy fokozottan őrzött börtönbe szállították a nyugat-belgiumi Brugge városába.
Abdeslamot és egyik bűntársát, a szíriai és belga hamis papírokat és Mounir Ahmed Alaaj, valamint Amine Choukri neveket használó férfit pénteken a brüsszeli Molenbeek negyedben fogták el, mindössze néhány száz méterre Abdeslam szülei házától.
A marokkói terroristát a hatóságok lábon lőtték az akció során.
A két férfit tavaly októberben a németországi Ulm közelében megállították a német hatóságok, és adataikat rögzítették.
Zoom
Szombaton a német SWR rádiócsatorna arról számolt be, hogy a rendőrség információi szerint Abdeslam három, menekültszálláson élő, lehetséges tettestárs miatt utazott Németországba.
Egyelőre nem tudni, hogy a három személynek köze lehetett-e a párizsi terrortámadásokhoz, és azt sem, hogyan és miért lépett velük kapcsolatba a marokkói terrorista.
Abdeslam hamis papírokat használó bűntársa ellen terrorszervezethez tartozás és bűnözők bújtatása miatt emeltek vádat, egy nő ellen pedig szintén bűnözők bújtatásának gyanúja miatt indítottak eljárást.
Két-három hónapig elhúzódhat a kiadatás
A letartóztatásától számított 60 napon belül, fellebbezés esetén pedig 90 napon belül adhatja át Belgium Franciaországnak Abdeslamot - közölte szombaton a francia igazságügyi minisztérium.
Az európai elfogató parancs értelmében, amelyet 2015. november 24-én adott ki Abdeslam ellen egy francia bíró, egyszerűbb és hatékonyabb az eljárás, mint a kiadatás esetén, miután rövidebb az átfutási idő. Az átadásról szóló végső döntést a letartóztatástól számított hatvan napon belül kell meghozni, fellebbezés esetén kilencven nap áll rendelkezésre - derül ki Jean-Jacques Urvoas tárcavezető közleményéből.
"Ez kizárólag jogi eljárás, amelybe a végrehajtó hatalom nem avatkozik bele" - hangsúlyozta a miniszter Arra is emlékeztetett, hogy az átadást az sem akadályozhatja meg, hogy az érintett személy nem járul hozzá ahhoz, hogy átadják a külföldi hatóságoknak.
A francia igazságügyi miniszter jelezte, hogy Abdeslam ellen az őrizetbe vétele után Franciaország kiadott egy újabb európai elfogató parancsot, kiegészítendő az elsőt. A másodikban minden ellene felhozott vád szerepel, s ennek értelmében a belgiumi vádakért is Franciaországban felelhet.
Abdeslam megkezdte a mellébeszélést
Abdeslam azt állította brüsszeli kihallgatásán, hogy a Stade de France nemzeti stadionnál a támadások estéjén fel akarta robbantani magát, de az utolsó pillanatban visszakozott - mondta szombaton Francois Molins párizsi főügyész.
Zoom
"Az első nyilatkozatai, amelyeket óvatosan kell kezelni, egy sor kérdést vetnek fel, amelyeket Salah Abdeslamnak meg kell majd magyaráznia" - hangsúlyozta az ügyész párizsi sajtótájékoztatóján, emlékeztetve arra, hogy a terrorista a stadiontól, ahova gépkocsival elvitt két öngyilkos merénylőt, Párizs XVIII. kerületébe hajtott. Ez utóbbi helyszín annak ellenére szerepelt abban a közleményben, amelyben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet másnap magára vállalta a merényletsorozatot, hogy ott végül nem történt merénylet.
A francia hatóságok eddig azt gyanították, Abdeslam azt tervezte, hogy a XVIII. kerületben robbantja fel magát. A nyomok alapján járt is ott este 10 órakor és ott hagyta azt a fekete Renault Clio típusú gépkocsit, amellyel a kamikázékat vitte a stadionhoz. A gépkocsit négy nappal később találta meg a rendőrség. A dzsihadista innen Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban járt, ahol egy szemetesben eldobta a robbanóövét, mielőtt szombat hajnalban két barátjával visszaindult Belgiumba.
Az ügyész elmondta, hogy a férfinak "központi szerepe volt a terrorkommandó összeállításában és a merényletek logisztikai előkészítésében". Megemlítette, hogy a dzsihadista júliusban és augusztusban többször átutazott Európán és részt vett a migránshullámmal Európába érkező terroristák szállításában. Azt is megerősítette, hogy Abdeslam a saját nevén bérelt két gépkocsit, amelyet a támadásokhoz használtak, valamint ő vásárolta meg a robbanóövekhez használt oxigénes vizet.
Francois Molins megerősítette, hogy Abdeslam ellen szombaton Franciaország kiadott egy újabb európai elfogató parancsot, kiegészítendő a tavaly november 24-én kiadott első elfogató parancsot.
"Salah Abdeslam nem járult hozzá ahhoz, hogy átadják a francia hatóságoknak, de ez semmiben nem jelent akadályt" - jelezte az ügyész, miután az uniós együttműködés keretében Belgium maximum három hónapon belül átadhatja a dzsihadistát Franciaországnak.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: