Az erőszakos hatalomátvételek ellen tartott nagyszabású demonstrációt vasárnap Köztársaság és demokrácia jelszóval a legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), a párt elnöke ugyanakkor a puccsisták feletti ítélkezés jogállami keretek között tartását, továbbá a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadságának megőrzését szorgalmazta beszédében.
Az isztambuli Taksim térre meghirdetett rendezvény kezdetén egyperces néma tiszteletadással emlékeztek a július 15-i puccskísérlet áldozataira emlékezve, majd a tömeg elénekelte a török himnuszt. A kemalista Sözcü, de a Sabah című legfőbb kormánypárti napilap szerint is több százezren voltak jelen a megmozduláson.
A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy ne vigyenek magukkal pártjelképeket, csak nemzeti zászlókat és a Török Köztársaság megalapítóját, Mustafa Kemal Atatürköt ábrázoló posztereket, így a tér egésze a felhívásnak megfelelően piros-fehérbe öltözött.
Zoom
Kemal Kilicdaroglu, a CHP vezetője beszédében kiemelte: a parlamenti pártok egyöntetűen elítélték a múlt pénteki puccskísérletet, ami egyfajta közös nevezőként kell hozzájáruljon a politikai megbékéléshez. Törökország ismét bebizonyította, hogy mennyire létfontosságúak számára a demokráciát garantáló világi jogállam alapelvei - tette hozzá a politikus.
Hangsúlyozta: egy ország gyűlölettel és dühvel nem irányítható, ezért a puccskísérlet résztvevői felett a jog keretei között kell ítélkezni. Az állam méltósága ezt követeli. A kínzás, az embertelen bánásmód, a fenyegetés a puccsistákkal egy szintre süllyeszti a vezetést, ami megengedhetetlen - fejtette ki. Mint fogalmazott: a demokrácia nem csupán a szavazójog, hanem a gondolat, a szólás és a gyülekezés szabadsága.
A CHP teljes parlamenti frakciója mellett civil szervezetek és szakszervezetek is képviseltették magukat az eseményen, amelyhez a CHP meghívására a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) több képviselője is csatlakozott, többek között Mehmet Müezzinoglu korábbi egészségügyi miniszter.
A transzparenseken a következő feliratok voltak olvashatók: "Törökország szekuláris állam és az is marad", "Se diktatúrát, se puccsot, demokratikus Törökországot", "Vállvetve a puccs ellen", "Mustafa Kemal katonái vagyunk".
A hatóságok a környéken fokozott biztonsági óvintézkedéseket vezettek be. A rendőrök a térre nyíló kereszteződésekben egyenként ellenőrizték az embereket. A tüntetésre a környező tartományokból is sokan érkeztek buszokkal.
A modern Török Köztársaság 1923-as megszületése óta a hadsereg úgy tartja, hogy ő Törökország világi rendjének őrzője és az államalapító örökségének folytatójaként a kemalista berendezkedés legfőbb letéteményese, az Atatürk-alapította CHP ennek ellenére legfőbb ellenzéki pártként sem híve az erőszakos hatalomátvételnek.
Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfő délután egy időben fogadja majd Binali Yildirim miniszterelnököt, továbbá a CHP, valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetőit, Kilicdaroglut és Devlet Bahcelit. Kilicdaroglu első alkalommal látogat majd az elnöki palotába.
A kisebb szabású demokráciatüntetések a múlt pénteki puccskísérlet óta egymást követik. Ezrek, de néhol tízezernél is többen vonulnak munka után a városok utcáira az ország egész területén. Felszólások és zenei együttesek tarkítják a hajnalig tartó tüntetést.
(MTI)