Donald Trump amerikai elnök részt vesz a Menet az életért nevű pénteki abortuszellenes meneten Washingtonban – jelentette be csütörtökre virradóra a Fehér Ház.
Zoom
Fotó: Gospel Herald
Az elnöki hivatal Twitter-fiókján közzétett közlemény szerint „Donald Trump elnök lesz a történelemben az első elnök, aki részt vesz a Meneten az életért rendezvényen”.
Trump a saját Twitter-oldalán is reagált. „Találkozunk pénteken” – írta.
Az abortuszellenes megmozdulás szervezője, Jeanne Mancini közleményben köszönte meg az elnöki részvételt. „Mély megtiszteltetésnek érezzük, hogy fogadhatjuk Trump elnököt a 47-ik Menet az életért rendezvényünkön” – írta. A közleményben hangsúlyozta azt is, hogy eddigi intézkedéseivel a Trump-kormányzat „az élet állandó védelmezőjeként” lépett fel, utalva életbarát bírák jelölésére vagy az abortuszok állami finanszírozásának visszafogására.
Zoom
A Menet az életért megmozdulást évente rendezik meg, január végén, emlékezve az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 1973. január 22-én hozott, úgynevezett Roe/Wade döntésére, amely kimondta az abortuszhoz való jogot az Egyesült Államok valamennyi tagállamára érvényesen.
Zoom
Fotó: CNS/Tyler Orsburn
Tavaly több amerikai tagállamban az abortusz szigorítását előíró törvényt szavaztak meg, néhány másikban viszont, ahol liberális többségű a helyi törvényhozás, éppen az eddigi szabályok lazításáról döntöttek.
Három éve Mike Pence alelnök vett részt a meneten, 2018-ban pedig Donald Trump videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket.
(MTI)