Egy londoni Tesco áruházban elhelyezett román nyelvű plakát miatt horgadt fel a nemzeti érzés több Nagy-Britanniában élő románban – de a legkevésbé sem a büszkeség miatt. A derék angolok ugyanis a fővárosi áruház polcai között elhelyezett felirattal arra kérik udvariasan, de határozottan az érintetteket, hogy legyenek szívesek tartózkodni a lopástól, az ugyanis nem marad következmények nélkül, írja a Főtér.ro.
Zoom
"Figyelmeztetés a bolti tolvajoknak: a bolti tolvajok ellen bűnügyi eljárás indul. Civil ruhás rendőrök tevékenykednek a közelben"
A plakátot több, a szigetországban élő román is felháborítónak tartja, olyannyira, hogy felszólították az üzlethálózatot: távolítsa el onnan. Egy román építésznő tiltakozó levelet is küldött a cég vezetőinek, amelyben úgy fogalmaz: egy magát progresszívnak hirdető áruházlánchoz nem méltó, hogy etnikai alapon osztályozza az embereket.
A nő szerint a plakát üzenete rasszista és idegengyűlölő, hiszen azt sugallja, hogy minden román tolvaj, miközben minden társadalomban megvannak azok az egyének, akikre nem lehet büszke. Ezért aztán a plakát eltüntetését követeli, ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy az egyenlőségi és emberi jogi hatósághoz fordul.
Nos, tény, hogy a becsületes románok számára sértő lehet a plakát, mint ahogy a becsületes magyarok számára is sértőek voltak a 80-as években az ausztriai boltokban magyar nyelven kihelyezett, hasonló tartalmú feliratok. Ugyanakkor tény, hogy az elmúlt években igencsak elszaporodtak a brit sajtóban a románok által elkövetett bűncselekményekről szóló hírek. A szigetországban a hivatalos adatok szerint mintegy félmillió román élhet, nem hivatalosan vélhetően ennél jóval több.
A koronavírus-járványt megelőző időszakban rengetegen használták ki a szabad utazás lehetőségét arra, hogy Nagy-Britanniában próbáljanak szerencsét – tény, hogy a többség kemény és becsületes munkával, de azért akadtak szép számmal olyanok is, akik a pénzszerzés könnyebb útját választották. A brit sajtó többször is írt konkrétan a Tesco áruházakból lopó román állampolgárokról.
Persze ez továbbra sem jelenti azt, hogy minden, Nagy-Britanniába utazó román potenciális bűnöző, ugyanakkor vélelmezhető, hogy az áruházlánc illetékesei a saját, korábbi tapasztalataik alapján helyezték ki a plakátokat, és nem véletlenül nem svédül vagy akár albánul szerepel rajtuk a figyelmeztető felirat - írja a lap.
Frissítés: a román külügy tiltakozik
A román külügy tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Nagy Britanniában a Tesco áruházlánc román nyelvű feliratokon figyelmeztette üzleteiben a tolvajokat cselekedetük következményeire, Bukarest szerint ugyanis ez a diszkriminatív üzenet "nem tükrözi reálisan az ott élő román közösség helyzetét".
A román külügy közlése szerint a londoni román nagykövetség kifejezte elégedetlenségét az áruházban látható feliratok miatt mind a vállalat vezetőségénél, mind a helyi és központi brit hatóságoknál, és azonnali eltávolításukat kérték.
"Bukarest helyteleníti az ilyen diszkriminatív jellegű üzeneteket, amelyek nem tükrözik reálisan a nagy-britanniai román közösség helyzetét, amely megfelelően beilleszkedett a brit társadalomba" - olvasható a közleményben. Jelezték, hogy figyelemmel kísérik az ügyet, és arról biztosították a román állampolgárokat, hogy mindent megtesznek jogaik biztosítása érdekében, valamint azért, hogy ne részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben.
(MTI)