Joáv Galant izraeli oktatási miniszter megtiltotta az országot apartheid államnak nevező szervezeteknek az iskolai előadások tartását - jelentette a helyi média hétfőn.
Zoom
Az oktatási miniszter tiltása ellenére a tervek szerint megtartották hétfő délelőtt a haifai középiskola 300 diákja számára a Zoom applikáció segítségével a Becelem nevű civil emberi jogi mozgalom vezetőjének előadását.
A középiskola a tiltás jogszabályi hátterét kérte a minisztériumtól, és mivel ez nem érkezett meg, megrendezték a szervezet vitatott bemutatkozását. A Háárec című újság honlapjának értesülései szerint a minisztériumban a válaszlépéseket fontolják.
"Utasítottam az oktatási minisztérium főigazgatóját, hogy tiltsa be azoknak a szervezeteknek a belépését az izraeli iskolákban tartott előadásokra, amelyek Izraelt apartheid államnak nevezik vagy lekicsinyelik az izraeli hadsereg katonáit - különösen a katonai behívás előtt álló tanulók előtt" - írta Galant a Twitteren vasárnap.
A miniszter utasításával a Becelem nevű emberi jogi szervezet múlt hét kedden megjelentetett jelentésére válaszolt, amely apartheid államként határozta meg Izraelt az arab kisebbséggel szembeni megkülönböztetések miatt. Az apartheid kifejezést a palesztinok már régóta használják elsősorban az 1967-ben elfoglalt területeken folytatott izraeli politika leírására, de az izraeli szervezetek mindeddig általában tabunak tekintették, és nem alkalmazták.
"Kellemesebb azt gondolni, hogy jók és igazak vagyunk, és szinte kizárólag pontosan ezt mondja az oktatási rendszer a diákoknak. Kemény megismerni és kezelni az izraeli valóságot 2021-ben, de ez a mi kötelességünk" - állt a Becelem válaszában a találkozó betiltása után. Előzőleg egy jobboldali szervezet elnöke, Sáj Glik hívta fel az oktatási miniszter figyelmét a haifai középiskolában tervezett előadásra, és annak megakadályozását kérte, mert annak tartalma szerinte szélsőségesen baloldali lett volna.
Glik kérését a 2018-ban elfogadott törvénymódosításra alapozta, amely tiltja az izraeli katonák elleni külföldi jogi fellépést támogató csoportok előadásainak vagy iskolai tevékenységeinek folytatását. "Ez a helyes és szükséges döntés. Nem világos, hogy miért is fontolgatták a diákok előtt egy olyan szélsőséges szervezet bemutatását, mint a Becelem, amely abból él, hogy hazugságokat terjeszt, Izrael legitimitása ellen szól, és ösztönzi ellene a nemzetközi nyomást. Meg kell tiltani ennek a megvetendő szervezetnek a megjelentését az oktatási rendszerben. Ez a józan ész győzelme" - közölte a "Ha akarják" (Im Tircú) nevű jobboldali mozgalom az ügy kapcsán.
Az iskolai előadásokat tiltó törvénymódosítást 2018-ban, a Megtörni a hallgatást nevű civil szervezet munkája ellen alkották meg. A Megtörni a hallgatást ugyanis iskolai bemutatkozásokat is tartott, ahol bírálta a hadsereg tevékenységét az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken. Ezzel a Naftali Bennet oktatási miniszter idején megfogalmazott szabályozással távol akarják tartani az iskoláktól és a diákoktól azokat a szervezeteket, amelyek aláássák az izraeli hadsereg és az állami oktatás céljainak legitimitását. A törvénymódosítás jogot biztosít az oktatási miniszternek, hogy megtiltsa különböző szervezeteknek, hogy előadásokat tartsanak az iskolákban.
A hadseregtől leszerelt katonák tanúságtételeinek ismertetésével foglalkozó Megtörni a hallgatást nevű szervezet, illetve a törvénymódosítás bírálói azonban azt mondták, hogy a valódi cél a kritikus hangok és a szólásszabadság elfojtása, továbbá a civil emberi jogi csoportok lejáratása volt.
(MTI)