A Wall Street-i spekulánsok egyik módszere a shortolás. Ez azt jelenti, hogy kölcsönkérnek részvényeket, majd azokat gyorsan eladják, mert arra számítanak, hogy azok értéke csökkeni fog. Valójában azonban nem csak úgy kivárnak, hanem a médiában lévő cimboráik segítségével negatív kampányt indítanak az adott cég ellen, melynek hatására a cég részvényei lezuhannak. Ekkor a spekulánsok olcsón megvásárolják a részvényeket, visszaadják azokat a kölcsönadóknak, a busás különbözetet pedig zsebre teszik.
Ugyanezt próbálták meg eljátszani a GameStop nevű céggel, azonban amikor ezt a Redditen lévő kisemberek észrevették, összefogtak és megvásárolták a cég részvényeit, melyek árfolyama így a magasba szökött. Ezáltal a spekulánsok szorult helyzetbe kerültek, mert mindenképpen meg kellett venniük azokat a részvényeket, akármilyen magas volt is az árfolyamuk, hiszen azokat vissza kellett adniuk a kölcsönadóknak. A végeredmény az lett, hogy a spekulánsoknak hatalmas veszteséget kellett elkönyvelniük.
És mi történt ezután? Több közösségi médiafelület és kereskedelmi szolgáltató (Facebook, Cashapp, Discord, Robinhood) letiltotta a kisemberek általi részvényvásárlást, valamint újságírók arról cikkeztek, hogy a GameStop-részvények kisemberek általi felvásárlása kimerítette a gyűlöletbeszédet és az antiszemitizmust. Mindezzel azonban saját magukat lőtték lábon, hiszen így még a legnaivabb emberek számára is felfedték, hogy a sztereotípia bizony tapasztalaton alapul: a Wall Street-i spekulánsok között a zsidók felülreprezentáltak, a médiában lévő fajtársaik segítségével manipulálják az árfolyamokat, valamint a piacról önkényesen kirekesztik a gójokat. (És azon nincs mit csodálkozni, ha a palánkon átejtett és az ügyeskedők érdekében kisemmizett egyszeri felhasználóknak feltűnik, hogy konkrétan zsidók shortoltak most is, és azonnal a spekulánsok mellé álltak... Eközben éppen azt a GameStopot próbálták megmenteni ettől a Wall Streeten népszerű beavatkozástól, amely új zsidó tulajdonost kapott - a szerk.)
Aki többet akar megtudni a GameStop-ügyről, ezekből a videókból tájékozódhat:
Hidra - Kuruc.info