Afganisztán északi szomszédja, Tádzsikisztán csütörtökön eddigi legnagyobb méretű hadgyakorlatát tartotta meg az ország teljes hadseregének részvételével, miközben Emomalii Rahmon államfő éberségre szólított fel a határtól délre, Afganisztánban folyó harcok miatt.
Az eseményről az Interfax orosz hírügynökség számolt be.
Afganisztánban az elmúlt hetekben egyre nagyobb lett a bizonytalanság, főként a tartományokban zajló harcok miatt azt követően, hogy az Egyesült Államok vezette külföldi csapatok nagyrészt befejezték kivonulásukat. A kialakult helyzetet kihasználva a kormányellenes, szélsőséges tálibok nagyobb támadásokat indítottak, hogy további területeket és határátkelőket foglaljanak el.
A csütörtöki tádzsikisztáni hadgyakorlatra százezer aktív katona mellett 130 ezer katonai tartalékost mozgósítottak - jelentette be Rahmon.
Az államfői hivatal közleményéből kiderült, hogy a hadgyakorlaton több mint ezer katonai járművet, több száz tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint több tucat repülőgépet, köztük helikoptereket vetettek be.
Az elnök az állami televízió által közölt beszédében emlékeztette a lakosságot arra, hogy a térségben kialakult bizonytalan helyzet miatt az országnak készen kell állnia arra, hogy szükség esetén nagy árat fizessen a béke és stabilitás védelmében. Hozzátette, hogy a katonai tartalékosok közül húszezret küldtek az országot Afganisztántól elválasztó határ megerősítésére.
Ebben a hónapban afgán katonák százai lépték át a határt Tádzsikisztánba, amikor visszavonultak egy tálib offenzíva elől. Dusanbe ezeket az embereket mind visszaküldte azt követően, hogy a kabuli kormány különleges légi járatokat szervezett katonáinak hazaszállítására.
Oroszország, amelynek katonai támaszpontja van Tádzsikisztánban, azt tervezi, hogy a jövő hónapban közös hadgyakorlatot tart Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal.
(MTI)