Tíz évvel elmenekülését és többéves fogságát követően Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor egyik fia, Szaif al-Iszlam ismét megjelent a nyilvánosság előtt - közölte hétfőn a dpa német hírügynökség.
A New York Times című amerikai napilapnak adott interjújában Al-Iszlam mindenekelőtt a hazájában kialakult helyzetről beszélt, de utalt arra is, hogy a decemberben esedékes elnökválasztáson is indulna.
Miután a politikai életbe való visszatéréséről már régebben is voltak találgatások, most az egykori diktátor fia úgy fogalmazott, hogy ezt "csak nagyon lassan" szabad megtenni. Al-Iszlam utoljára 2014-ben adott életjelet magáról.
Szaif al-Iszlamot azzal gyanúsítják, hogy az apja hatalmának megdöntésére irányuló 2011-es felkelések alatt békés tüntetők meggyilkolására szólított fel. Még abban az évben elfogta őt a nyugat-líbiai Zintánt ellenőrző milícia. Egy bíróság Tripoliban 2015-ben távollétében halálra ítélte. A megbuktatott diktátor fia videokonferencia keretében vett részt a tárgyaláson, azonban a zintáni erők nem adták ki őt a fővárosban működő hatóságoknak, és több évet töltött el fogságban a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elszigetelve. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2014 óta követeli az emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsított férfi kiadatását.
"Megerőszakolták és térdre kényszerítették az országot" - mondta az interjúban al-Iszlam az utóbbi tíz évben egymással torzsalkodó politikai erőkre utalva. Meggyőződése szerint Líbia apja bukása óta elveszítette államiságát. Mint mondta, a hatalmon lévők nem érdekeltek egy erős kormányzatban, és félnek a választásoktól. Hozzátette, hogy megválasztása esetén jogi gondjai is rendeződnek majd.
Egyelőre nem világos, hogy a december 24-re kitűzött választásokat valóban meg is tartják-e majd. A lehetséges jelöltek névsorán al-Iszlam mellett Fathi Basagha korábbi belügyminiszter, illetve az ország keleti részeit ellenőrző Halifa Haftar hadúr is szerepel.
(MTI)