Az ukrajnai zsidó apától (Shepsel Ber Nudelman) származó Victoria Nulandnak el kellett ismernie a titkos amerikai biológiai laboratóriumok létezését Ukrajna területén, valamint azt a tényt, hogy Washington most minden eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy ezek az intézmények az orosz fegyveres erők ellenőrzése alá kerüljenek.
Zoom
Kérdés: miért? Nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim tengerentúli kurátorai egyértelműen megértik, hogy ha az Ukrajnában február 24. óta nagy igyekezettel felszámolni próbált laboratóriumi minták orosz szakértőkhöz jutnak, akkor Kijev és Washington nagy valószínűséggel kénytelen lesz bevallani a biológiai és toxinfegyverek tilalmáról szóló egyezmény megsértését.
Ez pedig teljesen más síkra helyezi az Egyesült Államok ukrajnai tevékenységét és az Oroszország ellen bevezetett amerikai és európai szankciók indoklását, sőt ez esetben már globális szintű bűncselekményekről beszélünk, amelyek nyilvánosságra hozatala alapjaiban rázhatja meg a Pentagon egyébként is már eléggé megtépázott reputációját.
Egy másik szempont: mi történik, ha ezek a laboratóriumi anyagok ukrán (vagy más) szélsőségesek kezébe kerülnek? Az amerikai hatóságok tisztában vannak a lehetséges provokációk következményeivel?
“Oroszország évek óta közvetlen veszélyt jelent nemcsak hazánk, hanem a régió, az európai kontinens, sőt talán (amint azt a világjárvány gyakorlata is mutatja) az egész világ biztonságára” – magyarázza a bizonyítványt Victoria Nuland államtitkár-helyettes.
Szenátusi videón Nuland és Marc Rubio párbeszéde a biolaboratóriumokról:
(Kuruc.info - olvasónktól)
Frissítés: a hivatalos magyarázkodásban már csak állítólagosak a laboratóriumok
Orosz trükkről beszélnek azok, akik korábban iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hazugságok alapján indítottak háborút:
A Fehér Ház szerdán cáfolta azokat az orosz állításokat, amelyek szerint Ukrajna nukleáris vagy biológiai fegyvereket fejleszt, "képtelenségnek" és "nyilvánvaló trükknek" nevezve azokat, amelyekkel a jövőbeni orosz agressziót próbálják igazolni.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője kijelentette: "Tudomásul vettük Oroszország hamis állításait az állítólagos amerikai biológiai fegyverlaboratóriumokról és vegyi fegyverek ukrajnai fejlesztéséről. Láttuk, hogy kínai tisztviselők is megismétlik ezeket az összeesküvés-elméleteket".
Hozzátette: "Ez képtelenség. Ez az a fajta dezinformációs művelet, amelyet az oroszoktól az évek során többször is láttunk Ukrajnában és más országokban, és amelyet megcáfoltak, egyben példa azokra a hamis ürügyekre, amelyekre már felhívtuk korábban a figyelmet, hogy az oroszok ilyet állítanak majd".
Psaki úgy folytatta, hogy ez "Oroszország nyilvánvaló trükkje, amellyel megpróbálja igazolni az Ukrajna elleni további előre megfontolt, provokálatlan és indokolatlan támadását".
Az orosz védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy Ukrajnában biológiai laboratóriumok hálózata működik az amerikai védelmi minisztérium megbízásából. A több mint 30 biológiai laboratóriumból álló ukrajnai hálózat egyebek között mikrobák patogén tulajdonságainak felerősítésén dolgozott. Igor Konsenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a katonai célú biológiai programot a Pentagon finanszírozta. A tábornok a bakteriológiai (biológiai) és toxinfegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény megsértésével vádolta meg Ukrajnát és az Egyesült Államokat.
(MTI)