A SpaceX űripari vállalat alapítója, Elon Musk arra kérte az amerikai kormányt, hogy vegye át a Starlink műholdhálózat üzemeltetésének költségeit Ukrajnában - közölték amerikai tisztségviselők helyi idő szerint pénteken.
A Starlink műholdas terminálok létfontosságúak az ukránok harctéri kommunikációjához, miután az orosz hadsereg sok helyen megsemmisítette a hagyományos telefon- és internetösszeköttetést.
Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó tisztségviselők szerint a kormány mérlegeli Musk felvetését. Több megbeszélésen is szóba került már az ügy, de egyelőre nem született döntés.
Zoom
Grafika: Dado Ruvic / Reuters
Pénteki közleményében Sabrina Singh amerikai védelmi szóvivő is megerősítette ezeket az értesüléseket. Elmondta: a Pentagon és az ukrán védelmi minisztérium tárgyal a stabil kommunikáció további biztosításáról az ukrán erők számára.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója a Twitteren azt írta: Ukrajna megoldást fog találni a helyzetre. Egyúttal jelezte: Musk segített nekik "túlélni a háború legkritikusabb pillanatait".
Musk már napokkal a háború kezdete után küldött Starlink műholdas vevőegységeket Ukrajnába. Az üzletember pénteki Twitter-bejegyzése szerint a SpaceX havonta 20 millió dollárt fordít az ukrajnai kommunikáció fenntartására.
Elon Musk rámutatott: eddig mintegy 25 ezer terminált helyeztek el Ukrajnában, ami 80 millió dollárba került. Az év végéig a költségek elérhetik a 100 millió dollárt, a következő 12 hónapban pedig becslések szerint 400 millió dollárt kellene a rendszer fenntartására fordítani.
Az üzletember jelezte: a SpaceX "nem finanszírozhatja ezt a végtelenségig".
Musk hangsúlyozta: "a Starlink az egyetlen kommunikációs rendszer, amely továbbra is működik a fronton, minden más halott". A milliárdos elárulta: Oroszország ezt a rendszert is igyekszik megsemmisíteni, ezért hatalmas erőforrásokat kellett a védelmére fordítani, ennek ellenére a siker nem garantált.
A Financial Times című brit napilap értesülései szerint a Starlink szolgáltatása többször akadozott a fronton az elmúlt időszakban, különösen Herszon megyében volt súlyos a helyzet, ahol ádáz harcok dúlnak.
(MTI)
Kapcsolódó: