Bendarzsevszkij Anton, a poszt-szovjet térség egyik szakértőjének Fb-bejegyzése:
Bevallom, tévedtem, amikor azt mondtam és gondoltam, hogy Oroszország nem képes megsemmisíteni Ukrajna kritikus infrastruktúráját. Abban bíztam, hogy az ukrán légvédelem és az orosz precíziós fegyverek fokozatos kimerülése nem fogják ezt lehetővé tenni. Sajnos de, képesek voltak rá.
Zoom
Az októberi próbálkozások komoly károkat okoztak ugyan, de nem tudták még megdönteni az ukrán energetikai rendszert. A mai támadás más volt: az ukránok szerint legalább 85 (más adatok szerint 109) rakétát lőttek ki néhány óra alatt ukrán célpontokra. A legtöbbet február 24-e óta.
A nagy különbség: ezek Oroszország lényegében legdrágább rakétái voltak, az X-101-es rakéták. A pontosságuk a nyugati rendszerekkel vetekedik (2 méteres szórás).
Egyetlen darabja 13 millió dollár. Drága és kevés van belőle. Viszont nagyon pontos, és sokkal nehezebb leszedni.
Gyors fejszámolással kiderül, hogy ez a mai támadás alsóhangon 1,1 milliárd dollárjába került Moszkvának.
Ilyen koncentrált támadásra aligha lesznek képesek a jövőben, de a mai támadás után Ukrajna nagy része áram, fűtés, víz, mobilhálózat és internet nélkül maradt.