Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba - közölte honlapján a Radio Zet. /Folyamatosan frissülő összeállítás./
Zoom
Fotó: Radio Zet
Mint írták, a Lublintól délkeletre, az ukrán határtól néhány kilométerre fekvő településre két tévesen célzott rakéta csapódott be.
A rendőrség és a katonaság a helyszínen van - tájékoztatott a lengyel rádió a honlapján és a Twitteren.
Rendkívüli biztonsági tanácskozás
Rendkívüli tanácskozást hívott össze Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki kormányfő az államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Irodában (BBN) - közölte kedd este a lengyel kormányszóvivő.
"A kialakult válsághelyzet miatt" az államfő és a miniszterelnök a kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága tagjaival tanácskozik - mondta el sajtóértekezletén Piotr Müller kormányszóvivő.
A szóvivő arra szólította fel a médiát, hogy "ne tegyen közzé meg nem erősített információkat". Az illetékes szolgálatok hiteles információkkal szolgálnak" a tanácskozáson, majd egy sajtókonferencián nyilvánosságra fogják hozni ezeket - tette hozzá Müller.
Frissítések: információs káosz van
„Tudomásunk van azokról a sajtóhírekről, amelyek szerint két orosz rakéta csapódott be egy Lengyelországon belüli, az ukrán határ közelében lévő helyszínre” – fogalmazott Patrick Ryder, a Pentagon szóvivője. Hozzátette: „Elmondhatom Önöknek, hogy jelenleg nem rendelkezünk semmilyen információval, amely megerősítené ezeket a jelentéseket, és ezt tovább vizsgáljuk”.
Nem biztos semmiben, és semmit sem tud megerősíteni, nyilatkozta a lengyel miniszterelnöki hivatal egy magas rangú forrása a BBC-nek, aki szerint a lengyel területet érő orosz rakétacsapás körül jelenleg még „információs káosz van”.
Orosz védelmi tárca: provokáció a lengyel bejelentés
Provokációnak minősülnek azok a lengyel médiajelentések, valamint a lengyel hivatalos nyilatkozatok, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak volna be lengyel területen, ezek célja eszkalálni a konfliktust - közölte kedd este az orosz védelmi minisztérium.
"A lengyel média és tisztviselők nyilatkozatai a Przewodów község közelében állítólagosan becsapódott 'orosz' rakétákról szándékos provokáció a helyzet eszkalálása érdekében. Az ukrán-lengyel államhatár közelében egyetlen célpontra sem mértek csapást orosz fegyverek" - hangzott a tárca közleménye
A védelmi minisztérium szerint a roncsoknak, amelyeket a helyi médiában bemutattak, semmi közük az orosz fegyverekhez.
Gyarmati István: eltévedt cirkálórakéták csapódhattak be
Valószínűleg eltévedt cirkálórakéták csapódhattak be kedd este Lengyelországban, Oroszországnak semmilyen érdeke nem fűződik egy ilyen támadáshoz - mondta el az M1 műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az erről szóló lengyel sajtóhírre reagálva.
Hozzátette: korai még találgatásokba bocsátkozni, több információra lenne szükség, de valószínűleg a két eltévedt rakétát valamilyen ukrán célpontra lőhették ki.
A szakértő rámutatott arra, hogy az oroszok soha nem látott mértékben támadták ma az ukrán infrastruktúrát, nagy mennyiségű rakétát lőttek ki. Mint mondta, így nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik cirkálórakéta "eltévedjen".
A szakértő szerint az oroszok akár a G20-csúcs vagy a herszoni vereség miatt vették elő stratégiai készleteiket, hogy az orosz céloknak megfelelő fegyverszünetet érjenek el, és térdre kényszerítsék az ukránokat. Megjegyezte: ez a készlet nem fog sokáig kitartani.
Mint mondta, az eset miatt mindenki aggódik, nem véletlenül hívta össze a miniszterelnök a Védelmi Tanácsot.
Gyarmati István szerint a lengyelek minden bizonnyal kérni fogják a NATO összehívását, a szervezet válasza pedig valószínűleg "kemény figyelmeztetés lesz", hogy a szövetség ott áll Lengyelország mögött.
Lengyel riporter: ukránok által lelőtt rakéta maradványairól lehet szó
Mariusz Gierszewski, a lengyel ZET rádió riportere, aki az elsők között számolt be a fejleményekről, arról írt a Twitteren, hogy egy lelőtt rakéta maradványairól lehet szó.
Gierszewski azt írta:
A szolgálati forrásaim azt mondják, hogy az a rakéta, ami Przewowónál becsapódott, valószínűleg az ukrán fegyveres erők által lelőtt rakéta maradványa.
Szalay-Bobrovniczky: a kormány nyugalomra int, a kőolajellátás biztosított
A kormány nevében nyugalomra intett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a lengyelországi rakétabecsapódással és a Barátság kőolajvezeték leállásával kapcsolatban kedden este az M1-nek adott interjújában, hangsúlyozva, hogy Magyarország kőolajellátása biztosított.
A miniszter elmondta: a Védelmi Tanács ülésén két fontos témáról beszéltek, a Barátság kőolajvezeték működését érintő találatról és a lengyelországi rakétabecsapódásról.
A kőolajvezetékkel kapcsolatban hangsúlyozta: egy ilyen helyzetben minden információt óvatosan kell kezelni. "Nagyon nagy nyugalomra intjük önmagunkat is, hogy ilyenkor ennek az értékeléséből messzemenő következtetéseket ne vonjunk le" - fogalmazott, hozzátéve, úgy tudják, hogy nem a kőolajvezetéket magát, hanem az azt ellátó transzformátor-állomást érte találat.
Jelezte: kőolaj egyelőre a vezetékből nem jön, de a Mol vezetői arról tájékoztatták a kormányt, hogy az ország kőolajellátása ennek ellenére zavartalan, és hosszabb távon is így lesz.
A lengyelországi rakétatámadásról szólva a védelmi miniszter azt mondta: itt még több bizonytalanság van, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt. "Várjuk a lengyel kollégáinknak a visszajelzését és a tájékoztatását, hogy ők mit tudnak" - tette hozzá.
Közölte: beszélt a NATO-főtitkárral, illetve több ország védelmi miniszterével. Hangsúlyozta: a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján mindenki nyugalomra inti az országait, meg kell várni, hogy a lengyelek milyen információval állnak elő.
A kormány figyelemmel kíséri az eseményeket, a Magyar Honvédség, mint mindig, most is készen áll Magyarország védelmére - mondta.
Hozzátette: egyelőre semmilyen különös lépést nem kell tennünk azon túl, hogy folyamatosan kapcsolatban vagyunk nemzetközi és katonai szinten is a teljes európai és NATO-rendszerrel. Jelezte: azonnal képesek vagyunk reagálni, hogyha bármi történik, de egyelőre figyelünk és várjuk az eseményeket.
Megszólalt az egyetlen ember, akinek érdeke ez az egész - és próbálja még jobban belerángatni a háborúba a NATO-t
"Jelentős eszkalációnak" minősítette Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök kedd esti videoüzenetében azt, hogy Oroszország a NATO-tagállam Lengyelország területére "mért rakétacsapást", és intézkedésre sürgette az északatlanti szövetséget - számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál.
"Orosz rakéták találták el Lengyelországot. Hányszor mondta Ukrajna, hogy egy terrorista állam nem korlátozza magát a mi országunkra, és csak idő kérdése, hogy az orosz terror mikor lép tovább?" - emlékeztetett az államfő. Szerinte az orosz fenyegetés csak fokozódni fog, ha Moszkva megbüntethetetlennek érzi magát.
"Rakétát lőni a NATO területére, ez egy orosz támadás a kollektív biztonság ellen. Ez nagyon jelentős eszkaláció. Cselekednünk kell!" - követelőzött Zelenszkij.
Az elnök Lengyelország melletti szolidaritásának is hangot adott. "Most azt akarom mondani minden lengyel testvérünknek: Ukrajna mindig támogatni fog benneteket! A terror nem töri meg a szabad embereket. A győzelem akkor lehetséges, ha nincs félelem" - hangoztatta Zelenszkij.
További frissítések:
A lett védelmi miniszter szerint a NATO légi védelmet biztosíthatna Ukrajna egy része számára
Artis Pabriks lett miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter kedd este kijelentette: a NATO légi védelmet biztosíthatna Lengyelország és Ukrajna területének egy része számára.
"Az egyik lehetőség az lenne, hogy a NATO-tagállamok és Lengyelország megállapodnak egy kiegészítő légi védelemben, amely érintené Ukrajna területének egy részét is" - írta a Twitteren a miniszter.
Szándékosan vagy véletlenül okozták, az ilyen helyzet elfogadhatatlan - írta Pabriks. "Minden hüvelyknyi NATO-területet meg kell védeni" - írta a Twitteren Gitanas Nauseda litván elnök.
Urmas Reinsalu észt külügyminiszter a balti országok közös hírszolgálatának (BNS) jelentése szerint kijelentette: megvitatják szövetségeseikkel, hogyan válaszoljanak közösen és határozottan a történtekre.
"Nagyon aggódunk amiatt, hogy orosz rakéták csapódtak be Lengyelországban. Oroszországnak magyarázatot kell adnia a történtekre. Az infrastruktúra elleni támadásokat azonnal le kell állítani. Oroszország arcátlansága hatalmas méreteket kezd ölteni" - írta szintén a mikroblogportálon Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter. Hozzátette: Szlovákia kapcsolatban áll Lengyelországgal és más NATO-szövetségesekkel, hogy egyeztessék a válaszokat.
Macron felvette a kapcsolatot a lengyel vezetőkkel
Emmanuel Macron francia államfő felvette a kapcsolatot a lengyel vezetőkkel azon lengyel médiahír kapcsán, miszerint két orosz rakéta csapódott be lengyel területen, és tájékozódik a helyzetről - jelezte kedd este a francia elnöki hivatal.
Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 csúcstalálkozóján az indonéziai Bali szigetén fekvő Nusa Dua luxusüdülőhelyen tartózkodó francia elnök vizsgálja annak a lehetőségét, hogy szerda reggel a jelenlévő vezetők megvizsgálják a Lengyelországban kialakult helyzetet.
A francia védelmi minisztérium jelezte: a köztársasági elnök utasítást adott a "szükséges ellenőrzések elvégzésre a tények megállapítása érdekében, szorosan együttműködve Lengyelországgal és a NATO-n belüli szövetségeseinkkel".
A nemzetgyűlésben Sonia Backes államtitkár tolmácsolta Elisabeth Borne miniszterelnök üzenetét, miszerint "a kormány nagyon közelről figyeli a helyzetet szoros kapcsolatban állva a lengyel szövetségeseinkkel".
"Lengyelország minden esetben számíthat Franciaország szolidaritására és folyamatosan tájékoztatjuk önöket a hírekről, amelyeket kapunk" - mondta a kormánytag a képviselőknek.
Lengyelország növeli a védelmi erők készültségét
A két ember halálát okozó kelet-lengyelországi robbanás kapcsán Varsó növeli egyes katonai alakulatok és a rendvédelmi erők készültségét - közölte kedd esti sajtóértekezletén a lengyel kormányszóvivő.
Piotr Müller szóvivő a lengyel kormány nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága rendkívüli tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. Megerősítette: kedden a kelet-lengyelországi Hrubieszów járásban két lengyel állampolgár halálát okozó robbanás történt, a helyszínen az illetékes hatóságok továbbra is vizsgálódnak.
Müller a sajtóértekezleten közölte: a kialakult helyzet kapcsán Lengyelország növeli egyes katonai alakulatok és más lengyelországi rendvédelmi erők készültségét. Bejelentette: Varsó megfontolja, "fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikkely szerinti eljárást". Az eljárás az egyik tagállamot érő fenyegetés esetén indítható el.
A sajtóértekezleten szintén felszólaló Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke közölte: Andrzej Duda elnök a NATO főtitkárával, Jens Stoltengberggel beszélt telefonon és intenzív kapcsolatban vannak a szövetséges országokkal.
Az EU megdöbben, aggódik stb.
Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke megdöbbentőnek nevezte azt azokat a lengyel médiajelentéseket, amelyek szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és ez emberéletet követelt.
"Megdöbbentett a hír, amely szerint egy rakéta vagy más lőszer embereket ölt meg lengyel területen" - fogalmazott Charles Michel.
Az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és hangsúlyozta: "Lengyelország mellett állunk". Közölte továbbá, kapcsolatban van a lengyel hatóságokkal, az Európai Tanács tagjaival és más szövetségesekkel.
Charles Michel, aki a G20 csoport indonéziai állam- és kormányfői találkozóján tartózkodik, egy később közzétett üzenetében arról tájékoztatott, hogy beszélt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőfel, akit az EU teljes egységéről és szolidaritásról biztosított.
Közölte továbbá, a G20-s tanácskozás szerdai napján javasolni fogja egy koordinációs értekezlet megtartását az EU szintén a helyszínen tartózkodó vezetőinek részvételével.
Alexander De Croo belga miniszterelnök azt írta, Belgium határozottan elítéli a lengyel területen történt incidenst, és legmélyebb részvétét fejezi ki az áldozatok családjának és Lengyelország népének. Belgium Lengyelország mellett áll - húzta alá. "Mindannyian annak a NATO-családnak a részei vagyunk, amely minden eddiginél egységesebb és felkészültebb mindannyiunk védelmére" - tette hozzá a belga kormányfő.
Mark Rutte holland miniszterelnök Twitter-üzenetében súlyosnak nevezte a halálos áldozatokat követelő rakéták okozta robbanásokról érkezett híreket. Közölte: kormánya szoros kapcsolatban áll Lengyelországgal és a többi NATO-szövetségessel.
"Most fontos a történtek pontos megállapítása. Nagyon szorosan figyelemmel kísérjük a helyzetet" - tette hozzá a holland kormányfő.
Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét a közösségimédia-felületre feltöltött üzenete szerint aggodalommal töltik el a lengyelországi robbanásról szóló hírek. Közölte: szoros figyelemmel kíséri a helyzetet. Majd hozzátette: "kapcsolatban állunk a lengyel hatóságokkal, a partnereinkkel és szövetségeseinkkel".
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében azt közöte, "mélységes aggodalommal tölti el" a Lengyelországból érkezett hírek, amelyek - mint írta - Oroszország Ukrajna elleni rakétacsapását követő robbanásokról és áldozatokról számoltak be.
"Miközben szorosan nyomon követjük a helyzetet, minden gondolatom és szolidaritásom Lengyelország népe felé irányul" - tette hozzá.
NATO-főtitkár: fontos a tények pontos megállapítása
A NATO figyelemmel kíséri a fejleményeket és egyeztet a szövetséges tagországokkal - jelentette ki szervezet főtitkára arra reagálva, hogy lengyel médiajelentések szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és emberéletet követeltek.
Jens Stoltenberg Twitter-üzenetében számolt be Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről, amelyben részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta: "fontos a tények pontos megállapítása".
NATO-diplomaták kedd éjszakai tájékoztatása szerint a katonai szövetség nagykövetei szerdán konzultációra gyűlnek össze azon lengyel bejelentéssel kapcsolatban, mely szerint Varsó megfontolja, "fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikk szerinti eljárást". Az eljárás az egyik tagállamot érő fenyegetés esetén indítható el.
A név nélkül nyilatkozó diplomaták közölték: a katonai szövetség "óvatosan" fog reagálni, továbbá időre van szüksége annak ellenőrzésére, hogy pontosan hogyan történt az incidens.
Morawiecki: Lengyelország fokozza a légtér megfigyelését, a lakosságtól a nyugalom megőrzését kéri
A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan, a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezleten. Egyúttal arra kérte az ország lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát.
Morawiecki megerősítette azt is, hogy a robbanás miatt Varsó növeli egyes katonai alakulatok és a rendvédelmi erők készültségét. Különös figyelmet fordítanak a légtér megfigyelésére, amely "fokozott együttműködésben zajlik és fog zajlani a szövetségesekkel" - jelentette ki a kormányfő.
Közölte: a történtek okainak vizsgálatához külföldi szakemberek támogatását is kérték.
Morawiecki nyugalmuk megőrzésére szólította fel a lengyeleket, hiteles tájékoztatásra kérte a médiát, és figyelmeztetett arra, hogy a téves információk veszélyesek lehetnek.
Lengyelország a szövetségesekkel együtt elemzi a NATO-alapszerződés 4. cikke szerinti eljárás elindításának lehetőségét - mondta el Morawiecki. Ez a cikk a szövetségesek közötti konzultációkat helyez kilátásba, ha bármelyik tagország fenyegetést érzékel területi egysége, függetlensége vagy biztonsága ellen.
Később sajtóértekezletet tartott Andrzej Duda elnök is, aki nagyon valószínűnek nevezte, hogy szerdán Lengyelország nagykövete aktiválja a NATO-nál a 4. cikk szerinti eljárást.
Duda azt is elmondta: jelenleg "nincs semmilyen egyértelmű bizonyíték arra, ki lőtte ki a rakétát", amely "valószínűleg orosz gyártmányú volt".
A lengyel külügyi tárca korábbi, kedd éjjeli közleménye szerint Przewodówban orosz gyártmányú rakéta csapódott be. Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter emiatt bekérette Oroszország varsói nagykövetét, és " haladéktalan részletes magyarázatot követel".
Duda és Morawiecki a külföldi politikai vezetőkkel éjjel folytatott egyeztetéseikre hivatkozva aláhúzták: Lengyelország a NATO és az EU összes tagállamának támogatását élvezi.
Fehér Ház: Biden és Duda egyeztetett a lengyelországi rakétaincidensről
Az Egyesült Államok teljes támogatását ajánlotta fel Joe Biden elnök a lengyel területen történt robbanások vizsgálatához Andrzej Duda lengyel államfőnek kedden, miután a feltételezések szerint orosz gyártmányú rakéta csapódott be az ukrán határhoz közel, két lengyel halálát okozva.
A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden telefonbeszélgetést folytatott Dudával, amelyben kinyilvánította részvétét az emberéletek elvesztése miatt, és megerősítette az Egyesült Államok "megingathatatlan elkötelezettségét" a NATO iránt.
Andrzej Duda tájékoztatta az amerikai elnököt az incidenssel kapcsolatos lengyel értékelésről - áll a washingtoni idő szerint kedden este kiadott dokumentumban.
Joe Biden a telefonhívás idején az indonéziai Bali szigetén tartózkodott a G20 csoport csúcstalálkozóján.
A Fehér Ház bejelentette azt is, hogy az amerikai elnök kérésére a G20-csúcstalálkozón részt vevő állam-, illetve kormányfők közül többen - így az európaiak, valamint a kanadai és a japán miniszterelnök - szerdán külön is tárgyalnak a történtekről.
Kedden délután a lengyel területet érintő incidens nyomán az amerikai védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy szükség esetén az Egyesült Államok "meg fogja védeni a NATO területének minden négyzetméterét".
Pat Ryder tábornok rendkívüli sajtótájékoztatón azt közölte, hogy az Egyesült Államok Európában állomásozó csapatainak biztonságát érintő kérdéseket nagyon komolyan veszik, és folyamatosan nyomon követik a Lengyelországból érkező jelentéseket.
Lloyd Austin védelmi miniszter a lengyel védelmi tárca vezetőjével tervezett egyeztetést az esetről és annak lehetséges következményeiről.
Biden: valószínűtlen, hogy a rakétát Oroszországból lőtték ki
Joe Biden amerikai elnök a NATO és a G7 vezetőivel találkozott a Lengyelországban történt, két halálos áldozatot követelő robbanást követően összehívott megbeszéléseken – számolt be a Deutsche Welle. Biden elmondta, hogy egyetértés volt abban, hogy támogatják a lengyelországi vizsgálatot, valamint újságíróknak azt mondta: garantálom, hogy kiderítjük, pontosan mi történt.
Arra a kérdésre, hogy Oroszországból lőhették-e ki a rakétát, Biden azt mondta: „Vannak előzetes információk, amelyek ezt vitatják, de ezt nem akarom megmondani, amíg nem vizsgáljuk ki teljesen”. Biden ezután azt mondta, hogy
a röppálya alapján valószínűtlen, hogy Oroszországból lőtték ki.
Orosz diplomata: a lengyelországi incidens katonai összeütközés kiprovokálására irányult
A lengyelországi incidens nem más, mint kísérlet arra, hogy közvetlen katonai összeütközést provokáljanak ki Oroszország és a NATO között - közölte szerdán Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének első helyettese.
"Egy arra irányuló próbálkozással van dolgunk, hogy közvetlen katonai összeütközést provokáljanak ki a NATO és Oroszország között, annak minden következményével" - írta az orosz diplomata Telegram-csatornáján.
Biden: egyes jelek szerint egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban
Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Kelet-Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt - közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón szerdán.
Biden egy Sz-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt, amely az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő lengyelországi Przewodówban, egy gabonatárolóba csapódott be, és megölt két embert a lengyel külügyminisztérium keddi közlése szerint - jelentette a dpa.
Varsó korábban azt állította, hogy a rakéta orosz gyártmányú volt, de hozzátette, egyelőre nem tudni, hogy ki lőtte ki. Ukrajna és Oroszország egyaránt használ szovjet gyártmányú rakétákat.
Egy NATO-gép lekövette a rakéta becsapódását
Mindeközben a CNN-nek egy katonai tisztviselő elárulta, hogy a NATO egyik katonai repülőgépe kedden lekövette a rakéta becsapódását a radarjával. Mindez abból a szempontból nem meglepő, hogy a háború kezdete óta (sőt már az azelőtt is) néhány NATO-gép szinte mindig járőrözött az ukrajnai határ közelében, és megfigyelték az ottani történéseket.
A tisztviselő azt mondta, hogy a gép által rögzített adatokat a NATO mellett Lengyelországnak is továbbították. Azt viszont nem árulta el, hogy szerintük honnan indíthatták a rakétát, vagy kik lőhették ki a rakétát.
Amerikai tisztviselők közölték, hogy tényleg ukrán légvédelmi rakéta lehetett
Hivatalos információ még nincs arról, hogy milyen rakéta maradványai láthatók a fotón. Három – névtelenséget kérő – amerikai tisztviselő azonban nemrég azt mondta az Associated Press hírügynökségnek:
az előzetes vizsgálati eredményeke arra mutatnak, hogy valóban egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelországban.
Hozzátették: a rakétát az ukránok egy orosz cirkálórakéta ellen lőhették ki, annak a rakétazápornak a közepette, amely az országra zúdult kedden.
Finn külügyminiszter: ismeretlen eredetű a Lengyelországban becsapódott rakéta
Egyelőre nem lehet megmondani, honnan származik az a rakéta, amely kedd este csapódott be Lengyelországban - jelentette ki szerda reggel Pekka Haavisto finn külügyminiszter
Biztonságpolitikai szakértő: valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén
Valószínűleg egy szétesett ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelország területén, kizárható, hogy szándékos orosz támadás történt Kelet-Lengyelországban - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1-en szerda reggel.
Kis-Benedek József elmondta, hisz a hivatalos tájékoztatásoknak, amelyek szerint véletlen baleset történt és nem szándékos orosz támadás. Kiemelte: a falu, ahol a becsapódás történt, nagyon közel, négy kilométerre van a határtól.
Megjegyezte: az ukránok az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert használják, amely reagál az orosz repülőgépekről érkező rakétákra, és próbálja megakadályozni, hogy azok célba jussanak. Hozzátette: ez nem a legkorszerűbb rendszer, és az is elképzelhető, hogy egy rakéta meghibásodott.
Kizárható, hogy ez szándékos orosz támadás lett volna - jelentette ki a szakértő, hozzátéve, nagyon alaposan ki kell vizsgálni az esetet, és "teljesen értelmetlen megérzések alapján véleményt mondani".
Erdogan: Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakétabecsapódásokhoz
Oroszországnak semmi köze sincs a lengyelországi rakétabecsapódásokhoz, technikai malőr történhetett - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök a G20-csúcstalálkozón a Bali szigetén fekvő Nusa Duában szerdán.
Erdogan aláhúzta: tiszteletben tartja Oroszország állítását, hogy nem volt köze a történtekhez, és nem orosz rakéták voltak, amelyek eltaláltak egy gabonaszárítót az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő lengyelországi Przewodówban kedden, két ember halálát okozva. Rámutatott: Joe Biden amerikai elnök is azt mondta, hogy nem orosz gyártmányú fegyverek csapódtak be.
Hozzátette: az incidens alapos vizsgálatot igényel, és beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miután visszatért Törökországba.
A török vezető provokációnak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint orosz rakétákról van szó.
"Mindent megteszünk, hogy tárgyalóasztalhoz ültessük Ukrajnát és Oroszországot" - magyarázta. "A provokáció nem segít" - fűzte hozzá.
A török elnök egyúttal bizakodóan nyilatkozott a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő egyezmény sorsáról. Jelezte: Ankara azon dolgozik, hogy a megállapodást egy évvel meghosszabbítsák, és Putyin zöld jelzést adott neki.
Erdogan emellett arról is beszélt, hogy azok is felelősek a hat áldozatot követelő vasárnapi isztambuli merényletért, akik támogatják a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai milíciát. "Aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc jegyében támogatja ezt a terrorszervezetet, az részese a legfrissebb isztambuli vérontásnak" - szögezte le. Ankara az YPG-t és a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) nevezte meg a merénylet elkövetőjeként.
Erdogan nem pontosította, hogy kit tekint az YPG támogatójának, de Törökország a múltban többször bírálta az Egyesült Államokat, mert pártfogolja a Népvédelmi Egységeket. A kurd milícia Washington szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban. Ankara ezzel szemben a PKK bábjának és terrorszervezetnek tartja a félkatonai szervezetet.
Egy lengyel tábornok Ukrajnába vinné a hadsereget légvédelmi eszközt telepíteni
Lengyelországnak légvédelmi eszközöket kell adnia Ukrajnának, hogy ne fordulhasson elő újra egy hasonló incidens – ezt mondta Roman Polko lengyel tábornok a Radio ZET adásában szerda reggel.
A tábornok azt mondta: nem hiszi, hogy egy újabb világháborúról vagy a NATO-t ért támadásról lenne szó, mivel a háború rendszerint nem egy traktor lebombázásával, hanem jellemzően a katonai infrastruktúra és a parancsnoki központok ellen végrehajtott csapásokkal szokott kezdődni.
Roman Polko azt is hozzátette: a történtek után bízik abban, hogy a nyugati országok felgyorsítják az Ukrajnának szánt légvédelmi eszközök szállítását. Véleménye szerint az eset után még azt is meg lehet fontolni, hogy a lengyel hadsereg – önvédelmi célból – légvédelmi eszközöket telepítsen Ukrajnába.
A tábornok azt is hozzátette: a mostani eset után közölni kellene az oroszokkal, hogy a lengyel–ukrán határ közelségében minden orosz harceszközt meg fognak semmisíteni, ezenkívül pedig a NATO-nak fel kellene oldania a fegyverszállítást érintő korlátozásokat, és átadni az ez idáig át nem adott nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajnának.
Végül arra a kérdésre, hogy valójában mi történhetett Przewodowóban, Roman Polko azt mondta, hogy egyelőre több forgatókönyv is van: elképzelhető, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be, de még az is, hogy ukrán területről az oroszok lőtték ki. Egy ilyen támadás célja az lehetne, hogy teszteljék: mit lép a NATO egy ilyen helyzetben – fogalmazott.
Újabb fotó érkezett a becsapódás helyszínéről
A lengyel rendőrség az alábbi felvételt tette közzé a becsapódás helyszínéről:
Azt írták, hogy a terület még mindig le van zárva, és továbbra is folyik a szakértői vizsgálat.
(MTI - Mandiner - Index nyomán)