Pert indított állása visszaszerzéséért a gelsenkircheni német rendőrakadémia török származású volt oktatója, Bahar Aslan, akit egy rendőri rasszizmusra vonatkozó Twitter-bejegyzés miatt bocsátottak el (és Twitter-fiókja alapján rasszizmussal kel és fekszik - a szerk.).
Aslan ügyvédje, Patrick Heinemann szombaton elmondta: a német munkajog értelmében a rendőrakadémiának lehetőséget kellett volna adnia védencének egy hivatalos nyilatkozat kiadására az elbocsátás előtt, ami nem történt meg. Ezért Aslan keresetet nyújtott be a düsseldorfi közigazgatási bíróságon, de nyitott a tárgyalásokra az akadémiával, ahol interkulturális készségeket tanított - tette hozzá Heinemann.
Zoom
Barna mocsok? (fotó: Bahar Aslan)
Az ügyvéd egyúttal levelet írt az illetékes münsteri kerületi önkormányzatnak, amelynek jogában áll felülvizsgálni az iskola döntését, mivel Aslan főállású köztisztviselő.
Bahar Aslant hétfőn bocsátották el, miután a Twitteren azt írta: ő és barátai aggódnak amiatt, hogy a rendőrök esetleg rasszistán bánnak velük.
"A szívem kalapálni kezd, amikor én vagy a barátaim rendőri ellenőrzésbe futunk bele, mert a biztonsági hatóságokon belüli összes barna mocsok megrémít minket" - írta. "Ez nem csak az én valóságom, hanem sok más emberé is ebben az országban" - fűzte hozzá.
A "barna mocsok" kifejezés a szélsőjobboldali csoportokra utal a "náci" Németországban működő Rohamosztag (Sturmabteilung, SA) barna színű egyenruhájára utalva. Németországban számos botrány robbant ki az elmúlt években amiatt, hogy "szélsőjobboldali gondolkodású" emberek magas tisztséget töltöttek be a rendőrségen és a biztonsági szolgálatokon belül.
A rendőrakadémia hétfőn kijelentette: megjegyzései alapján Aslan alkalmatlan arra, hogy előítélettől mentes vagy megalapozott képet közvetítsen a demokráciáról, toleranciáról és semlegességről diákjainak.
Aslant számos politikus és rendőrszakszervezeti vezető bírálta a bejegyzésért.
Heinemann szerint a nő szavait szándékosan félreértették. Hozzátette: azt gyanítja, hogy a durva bánásmód megfélemlítési kísérlet volt.
(MTI nyomán)