Huszonkét év után halt meg a jeruzsálemi Sbarro pizzériában 2001-ben elkövetett terrormerénylet egyik sérültje, aki azóta kómában volt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.
2001. augusztus 9-én a New York-i születésű Chana Tova Nachenberg akkor 31 éves volt, és hároméves kislányával uzsonnázott a Jeruzsálem központjában található Sbarro pizzériában, amikor az éttermet felrobbantotta egy palesztin öngyilkos merénylő.
Kislánya nem sérült meg, az anya viszont azóta vegetatív állapotban volt a tel-avivi Reuth rehabilitációs kórházban, ahonnan mintegy három hete vitték át az Ichilov kórházba, ahol 53 évesen meghalt. Az egykori terrormerénylet halálos áldozatainak száma ezzel tizenhatra emelkedett. A halottak között volt hét gyerek, és több mint százan megsebesültek a forgalmas városközpontban, csúcsforgalom idején történt detonációban.
Az Egyesült Államok évek óta kéri Jordániától a merényletben bűnrészességért 2001-ben elítélt Ahlam Aref Ahmad Al-Tamimi kiadatását, mert az áldozatok között két amerikai állampolgár is volt. Tamimi választotta ki a célpontot és vezette oda az öngyilkos merénylőt. Hetekkel a robbantás után az izraeli hatóságok letartóztatták, és tizenhatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A bíró azt is elrendelte, hogy soha nem szabadulhat, azonban 2011 októberében, a Gilád Salít nevű, a Hamász fogságába került izraeli kiskatonáért végrehajtott fogolycsere keretén belül szabadon engedték.
Ahlam Tamimit Jordániába szállították, ahol nemcsak nem mutatott megbánást, hanem azzal dicsekedett, hogy örült a merénylet halálos áldozatai magas számának. A robbantásért a Hamász magára vállalta a felelősséget. A jordániai állampolgár Tamimit hősként fogadták Ammánban a repülőtéren, majd népszerű televíziós műsorvezető lett.
Az izraeli börtönben ismerkedett meg a terrorizmusért elítélt Nizar Tamimivel, akihez a televízióban élőben közvetített ceremónián ment férjhez. Nizar Tamimit 2020-ban kitoloncolták Jordániából Katarba.
Az Egyesült Államok Ahlam Tamimit távollétében elítélte, s neve felkerült az FBI legkeresettebb terroristáinak listájára. Washington és Ammán 1995-ben aláírt egy kiadatási szerződést, de 2017-ben Jordánia legfelsőbb bírósága megakadályozta kiadatását, mert állításuk szerint ezt a szerződést soha nem ratifikálták. Tavaly az Interpol megszüntette az Ahlam Tamimi elleni nemzetközi körözést.
(MTI nyomán)