Halandzsának nevezve visszautasította az amerikai elnök azt a vádat, hogy megvesztegetési pénzt fogadott el alelnök korában. Joe Bident csütörtökön, a Rishi Sunak brit kormányfővel tartott washingtoni sajtótájékoztatón kérdezték az ügyről.
Joe Bident az FBI egyik meg nem nevezett informátorától származó 2020-as feljegyzés alapján vádolják a kongresszusi republikánusok azzal, hogy politikai intézkedésért cserébe pénzt fogadott el egy külfölditől.
Csütörtökön Nancy Mace, az alsóházi felügyeleti bizottság republikánus tagja újságíróknak azt mondta: megtekintette az FBI-birtokában lévő iratot, amely "bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke eladta országát egy megvesztegetési cselekmény részeként". A politikus sürgette a szöveg nyilvánosságra hozását.
(MTI)