Az Alternatív Németországnak (AfD) eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti (EP-) listavezetőjét, Maximilian Krahot – jelentette be szerdán a párt szóvivője.
Zoom
Fotó: Ronny Hartmann / Getty Images
Az AfD vezetősége telefonos konferencián hozott döntést Krah ügyében, miután a francia Nemzeti Tömörülés (RN) kedden bejelentette, hogy véget vet az európai parlamenti együttműködésnek az AfD-vel a német párt EP-listavezetője körüli botrányok miatt.
Az ügy háttere, hogy Maximilian Krah a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy az SS nem minden tagja volt bűnöző.
– Soha nem fogom azt mondani, hogy minden ember, aki valaha SS-egyenruhát viselt, az automatikusan bűnöző lett volna – fogalmazott az AfD politikusa. Arra a kérdésre, hogy a náci párt fegyveres alakulatának tagjait háborús bűnösöknek tartja-e, Krah azt felelte, hogy „bizonyos, hogy magas százalékban bűnösök voltak, de nem mindenki volt az”.
A franciák kiakadtak
A francia Nemzeti Tömörülés az interjú megjelenése után jelezte, hogy nem akar a jövőben egy frakcióban dolgozni az AfD-vel az Európai Parlamentben. Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke a TF1 televízióban azt mondta, úgy véli, az AfD „vörös vonalakat” lépett át, és emiatt az EP-választás után pártja új szövetségeseket keres, és nem fog tovább az AfD képviselői mellett ülni. Arra a kérdésre, hogy a két párt közül melyik fog távozni az Identitás és Demokrácia nevű európai parlamenti képviselőcsoportból, Bardella azt mondta, hogy a választás után az EP-ben a frakciókat újrarendezik.
Maximilian Krah az X-en bejelentette, hogy pártja egységének megőrzése érdekében nem vesz részt ezentúl az AfD kampányrendezvényein, és távozik a párt szövetségi végrehajtó bizottságából is.
Április végén a német hatóságok őrizetbe vették Krah asszisztensét, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Európai Parlamentben folytatott tárgyalásokról információkat osztott meg a kínai hírszerzéssel, valamint Németországban tartózkodó kínai ellenzékiek után kémkedett Peking megbízásából. Krah brüsszeli irodáját is átkutatták, mert őt tanúként kezelik az ügyben. Az AfD EP-listájának második helyén szereplő Petr Bystronnal szemben pedig május közepén indított vizsgálatot a müncheni főügyészség vesztegetés és pénzmosás gyanújával. Emiatt – a pártvezetés kérésére – már ő is mellőzi a nyilvános szerepléseket a kampányban.
A cseh SPD sem ül egy frakcióba az AfD-vel
A cseh ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom az Európai Parlamentben nem ül egy frakcióba az Alternatíva Németországnak (AfD) listavezetője SS-tagokkal kapcsolatos szavai miatt - közölte Barbora Stastná, az SPD szóvivője szerdán Prágában.
"Az SPD vezetése egyértelműen elhatárolódik és elítéli az AfD vezető képviselőinek ellentmondásos kijelentéseit, akik nyilatkozataikban védik a korábbi SS-tagok tevékenységét" - jelentette ki Stastná. Leszögezte: a mozgalom számára az ilyen kijelentések teljességgel elfogadhatatlanok. "Az SPD teljes mértékben támogatja és követi azokat a lépéseket, amelyeket Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke jelentett be ez ügyben" - mutatott rá a Tomio Okamura vezette cseh mozgalom szóvivője.
Az SPD az Európai Parlamentben az Identitás és Demokrácia frakció tagja. A frakció képviselői csütörtökön Prágában részt vesznek az SPD választási rendezvényén. Az SPD ellenzéki parlamenti mozgalom a parlamenten kívüli Trikolóra mozgalommal együtt indul az EP-választásokon.
Az előző európai választásokon a Tomio Okamura vezette mozgalom 9 százalékos eredményt ért el, és két mandátumot szerzett az EP-ben. Egyik képviselőjük, Hynek Blasko azonban 2022-ben elhagyta az SPD-t. A mozgalmat ezért jelenleg csak Ivan David, volt egészségügyi miniszter képviseli Strasbourg-ban.
Csehországnak 21 képviselői helye van az Európai Parlamentben.
(Index - MTI nyomán)