Kínai pénzmosó bandára csaptak le a francia és a spanyol hatóságok, a vizsgálat szerint a bűnszervezet akár napi egymillió eurónál (mintegy 390 millió forint) is nagyobb összeget volt képes tisztára mosni - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
A banda öt tagját, köztük a vezetőjét a héten vették őrizetbe Spanyolországban, emellett több tucat lakást, raktárépületet, irodát és éttermet kutattak át; a nyomozásban az Europol is közreműködött - derült ki a közleményből.
A 2021 februárjában, a francia hatóságok által indított, a csalások elleni francia hivatal (ONAF) vezette nyomozásban - amelyhez az Europol szakértői is segítséget nyújtottak - több száz spanyol rendőr, valamint francia vám-és pénzügyőr vett részt.
A házkutatások során csaknem 160 ezer eurót (62,9 millió forint) is lefoglaltak.
A gyanú szerint a banda több európai országban, legalább 2019 óta működött, és a többi között hamis termékekből, prostitúcióból, illetve adócsalásból származó pénzeket mosott tisztára.
(MTI)