A belga Vlaams Belang (Flamand érdek) nevű párt vasárnap bejelentette: csatlakozik a Patrióták Európáért pártcsoporthoz az Európai Parlamentben.
Az uniós parlamenti választásokon Belgiumban a Flamand Érdek (VB) érte el a legjobb eredményt, 14,6 százalékot, ezzel három képviselői helyet szerzett az uniós parlamentben.
Tom Van Grieken, a Vlaams Belang elnöke a párt interneten is elérhető közleményében úgy fogalmazott: "jobboldali, patrióta és nemzeti pártokként együtt erősek vagyunk Európában. Több közös van bennünk, mint ami elválaszt". Közölte: büszkeséggel tölti el, hogy a pártja is a formálódó politikai család tagja lehet. "Népünk iránti szeretet és az európai nemzetek sokszínűsége egyesít bennünket. Együtt biztosíthatjuk, hogy népeink ismét az első helyet foglalják el Európában" - tette hozzá a párt elnöke.
Tom Vandendriessche, a Vlaams Belang európai parlamenti képviselője közölte: a június elején tartott európai parlamenti választások alkalmával az európai szavazók a zöld megállapodás "éghajlatpolitikai őrületét" és az EU migrációs paktumával járó "szervezett menekültügyi káoszt" egyértelműen elutasították. Az "eurofanatikus elit" ugyanakkor nem hajlandó figyelembe venni ezt, és folytatja a megkezdett politikát - hívta fel figyelmet. A Vlaams Belang egyesíti erőit más európai szintű nemzeti érzelmű pártokkal, hogy jelentős alternatívát kínáljon, visszairányítva az EU-t alapvető és eredeti céljához: a szuverén tagállamok közötti gazdasági együttműködéshez.
Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke múlt vasárnap jelentették be, hogy új pártcsaládot hoznak létre Patrióták Európáért néven.
Ez idáig a portugál Chega párt jelezte, hogy belép a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozik a pártcsaládhoz, pénteken a novemberi hollandiai választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) közölte csatlakozási szándékát, szombaton a Dán Néppárt jelentette be, hogy csatlakozik a Patrióták Európáért szövetséghez. Az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini a csatlakozásról azt mondta, hogy "dolgoznak rajta".
Az európai parlamenti képviselőcsoport létrehozásához hét tagállamból legalább 23 képviselő szükséges. Bizonyára lelkesen dolgozik majd a frakció az izraeli európai "érdekekért".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: