Hivatalos látogatásra érkezett Ceutába a spanyol királyi pár kedden, két és fél hónappal azután, hogy az észak-afrikai autonóm spanyol városba tízezrek hatoltak be illegálisan a szomszédos Marokkóból.
VI. Fülöpöt és Letícia királynét hatalmas ünneplő tömeg fogadta a városban. Voltak, aki már órákkal korábban letáboroztak a nemzeti színekkel feldíszített kordonok mögött az önkormányzat épületénél.
A királyi pár huszonöt percen át üdvözölte a várakozókat, odaléptek az emberekhez, kezet fogtak, közös fotókat készítettek, és beszélgettek velük.
A hivatalos program első helyszínén a város vezetőivel, Juan Jesús Vivasszal, Ceuta elnökével és a közgyűlés pártjainak képviselőivel találkozik a királyi pár.
Utoljára 2007-ben járt spanyol király a városban, így a látogatást intenzív készülődés előzte meg; az elmúlt napokban takarítottak, festettek, virágokat ültettek és javításokat végeztek.
(MTI)