Az amerikai pénzügyminisztérium több mint 1,21 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Bank of Americára (BoA), amiért megsértette a pénzmosás elleni és a szankciós törvényeket.
A minisztérium szerint több mint 5 milliárd dollár értékű gyanús tranzakciót érint az ügy. Ezek mintegy ötöde nemzetbiztonsági aggályokat is felvet.
A minisztérium honlapján szereplő közlemény szerint a bank nem mérsékelte és nem jelentette a kiemelt nemzetbiztonsági kockázatokat, köztük a kínai pénzmosási hálózatokat és a délnyugati határ menti tiltott finanszírozást.
A döntés tartalmazza egy 11,6 millió dolláros büntetés kifizetését is az Iránnal és Oroszországgal szembeni szankciók megsértése miatt.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter megfogalmazása szerint, amikor egy ekkora bank nem teljesíti a pénzmosás elleni és szankciókkal kapcsolatos kötelezettségeit, a következmények messze túlmutatnak a saját falain, és jelentős pénzügyi kockázatoknak teszi ki az egész amerikai pénzügyi rendszert.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a büntetés kiszabásával a kormányzat azt az egyértelmű üzenetet küldi, hogy még a legnagyobb pénzintézetek sem állnak a törvények fölött.
A második legnagyobb amerikai bankot 2024-ben már kötelezték a pénzmosás elleni ellenőrzés szigorítására, a pénzügyminisztérium szerint azonban a bank nem tett meg minden szükséges intézkedést ennek érdekében.
Az 1,2 milliárd dolláros bírság a harmadik legnagyobb, amelyet a pénzügyminisztérium tranzakciókat ellenőrző részlege (FinCEN) valaha kiszabott. A rekordot egy 3,4 milliárd dolláros büntetés tartja, amivel a Binance-t sújtották 2023-ban. A második legnagyobb, 1,3 milliárd dolláros bírságot a TD Bank kapta 2024-ben.
(MTI)





