Elmenekült Bolíviából Rómer Saucedo, az ország legfelsőbb bíróságának elnöke, mert állítása szerint a kormány részéről politikai üldöztetés éri a latin-amerikai ország igazságszolgáltatásának vezetőit. Annyi bizonyos, hogy többük ellen vizsgálat folyik.
Október óta az igazságszolgáltatási rendszer több vezetőjét őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy kapcsolatuk van kábítószer-kereskedőkkel. Közöttük van Roger Mariaca főügyész is, akinek őrizetbe vétele előtt napokkal Washington visszavonta az amerikai vízumát.
"Elhagytam az országot, egész családommal együtt száműzetésben vagyok" - jelentette be az X közösségi oldalon a legfelsőbb bíróság elnöke, és bírálta, hogy a kormány "üldözi és megpróbálja őt megfélemlíteni". "Tudom, hogy bizonyítékokat fognak hamisítani a lejáratásomra" - tette hozzá Saucedo. Azt nem közölte, hogy melyik országban tartózkodik.
Ellene egyelőre nincs folyamatban vizsgálat.
"Szomorú hír, de biztató a jövőre nézve" - jelentette ki Rodrigo Paz bolíviai elnök, aki éppen részt vesz a spanyolországi Ibero-amerikai csúcstalálkozón.
Az államfő említést tett a bolíviai igazságszolgáltatási vezetők elleni vádakról és vizsgálatokról, de a részletekre nem tért ki.
A legfelsőbb bíróság bírái ülést tartottak, hogy megválasszák az új ideiglenes elnököt, bár Saucedo közölte, hogy nem mond le.
A korábban a latin-amerikai baloldali országokhoz sorolt Bolívia a csaknem egy évvel ezelőtt hatalomra került, jobbközép irányultságú Rodrigo Paz vezetésével közeledni próbál az Egyesült Államokhoz. Márciusban csatlakozott az Amerika Pajzsa nevű regionális szövetséghez, amelyet Donald Trump amerikai elnök kormánya alapított, és amely a nemzetközi bűnözés ellen küzd.
(MTI)





