Eljárás indított a párizsi ügyészség a francia légtérben haladó repülőgépeket ért hamis bombariadók ügyében, elsősorban azért, hogy fény derüljön az elkövetők esetleges kapcsolatára "külföldi hatalmakkal" - közölte szombaton a vádhatóság.
A nyomozás a fenyegető "e-mailek küldőinek felkutatására vonatkozik, amelyek hamis információkat terjesztettek veszélyes megsemmisítésről, valamint esetleges kapcsolatukra külföldi hatalmakkal" - hangsúlyozta az ügyészség.
Csütörtök reggel Európa-szerte bombafenyegetések miatt kényszerültek nem tervezett leszállásra utasszállító repülőgépek, köztük a francia kormányfő hivatalának közlése szerint útja megszakítására és a franciaországi Evreux katonai légibázison való leszállásra kényszerült egy Dublinból Rómába tartó Airbus A320-as is.
A francia miniszterelnöki hivatal pénteken négy újabb riasztásról számolt be, amelyeket francia légtérben haladó repülőgépeken adtak ki, és amelyeken a tűzszerészek "biztonsági ellenőrzéseket" végeztek. Ezek közül három a párizsi Orly repülőtéren, a negyedik a délkeleti Bordeaux-ban szállt le, mindegyik incidens nélkül.
"Jelenleg is tart a nyomozás, hogy kiderüljön, honnan származnak ezek a riasztások, amelyek egész Európát érintik" - közölte pénteken a kormányfő hivatala, amely az ország légvédelméért és légierejéért felelős.
A hét eleje óta több tucat kereskedelmi járatot kellett leállítani bombariadó miatt. A repülőgépeket átirányították, vadászgépek kísérték őket, majd kiürítették és átkutatták. Minden gép biztonságosan földet ért, és nem találtak rajtuk robbanószerkezetet.
Ezzel párhuzamosan Írországban több médiavállalat, köztük az ír közmédia (RTE) dublini irodáit is ki kellett üríteni péntek reggel, miután a közrádiót helyi idő szerint 9 óra előtt egy e-mail-üzenetben arról értesítették, hogy 45 perc múlva pokolgép fog robbanni az épületben, valamint a Sky News és több francia médiavállalat, köztük a legnézettebb francia televízió, a TF1 is kapott bombafenyegetést.
Az ír kormány pénteken elítélte a "valószínűleg összehangolt kampányt, amely zavargásokat kíván okozni".
Senki és egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget az összes riasztásért, de a római és szófiai repülőterekre küldött küldött fenyegetések az AFP hírügynökség értesülése szerint a Férfiállam harcosai nevű mozgalomtól származhatnak. A név egy orosz ultranacionalista, antifeminista mozgalom nevére utal, de a tényleges kapcsolat nem ellenőrizhető, s a szervezet vezetője tagadta, hogy közük lenne a fenyegetésekhez.
Az európai vezetők hónapok óta elítélik a destabilizáló műveletek erősödését, amelyeket Oroszországnak vagy Iránnak tulajdonítanak, legyen szó dezinformációs kampányokról, szabotázsról, kibertámadásokról vagy merényletekről. A hírszerző szolgálatok már több hete jelzik ezeknek a kampányoknak az erősödését, elsősorban Oroszország részéről, amely így kíván nyomást gyakorolni az európai országokra, az Ukrajnának nyújtott támogatás leállítása érdekében.
(MTI)





