A német kormány részéről hivatalosan nem kommentálták a WikiLeaks berlini vezetőkre vonatkozó negatív megállapításait, de az adatok alapján máris lépéseket tettek azoknak a személyeknek a felkutatására, akik bizalmas értesüléseket adtak tovább amerikai diplomatáknak. Elsőként a külügyminiszter kabinetfőnökét menesztették.
A WikiLeaks nemzetközi botrányt kavart dokumentumaiból úgy tűnik, előnyösebb helyzetben vannak azok az országok, amelyek az Egyesült Államok "ellenségei", mint a hivatalos "szövetségesei".
Berlinben a színfalak mögött folyik a nyomozás arról, kik tájékoztatták az Egyesült Államok diplomatáit olyan lépésekről, amelyeket a német kormány nem kívánt még szövetségeseivel sem közölni. A Der Spiegel című hírmagazin a WikiLeaks-szel kapcsolatos hosszú tanulmányában ugyanis utal arra, hogy Washington a német kormányzat minden szintjén rendelkezik informátorokkal.
A titokban folyó nyomozás első eredménye a kormánykoalícióban résztvevő Szabaddemokrata Párt egyik vezető tisztviselőjének a leleplezése. Guido Westerwelle külügyminiszter kabinetirodájának főnöke, a 42 éves Helmut Metzner ma már az irodájába se léphetett be, miután kiderült róla, hogy tavaly ősszel folyamatosan tájékoztatta az amerikai nagykövetséget a kormányalakításra irányuló tárgyalások részleteiről.
Pártkörökben eddig nagy jövőt jósoltak Helmut Metznernek, aki már jó ideje szoros kapcsolatban áll Westerwellével, aki egyúttal a szabaddemokraták elnöke is. Az ügy pikantériája, hogy Metzner már a tavalyi választások előtt azt a feladatot kapta az akkor még ellenzékben lévő Szabaddemokrata Párt vezetőjétől, hogy alakítson ki szívélyes viszonyt a Berlinben akkreditált magas rangú diplomatákkal.
Mint a párt szóvivője Metzner tegnapi felmentéséra utalva elmondta, azzal azonban nem bízták meg, hogy a koalíciós tárgyalásokon elhangzott bizalmas jellegű kijelentésekről tájékoztassa az Egyesült Államok berlini képviselőit.
Ellenzéki körökben már felmerült az a követelés, hogy a botrány miatt a külügyminiszter mondjon le, a Szabaddemokrata Párt vezetői viszont tagadják a kémkedés vádját, amellyel egyre többen illetik Helmut Metznert.
A történtek mindenképpen kellemetlenül érintik a külügyminisztert, aki a jövő évi tartományi választásokra való tekintettel már jó ideje azon fáradozik, hogy erősítse pártja mélypontra süllyedt népszerűségét.
(InfoRádió)