Eliász el-Murr
Eliász el-Murr, Libanon keresztény védelmi minisztere és miniszterelnök-helyettese az amerikaiakkal történt egyeztetés után saját maga jelölte ki az izraeli légierő harci gépei számára, hogy hazájának melyik célpontját és mikor bombázzák.
A mai arab lapok szerint El-Murr kollaborálása Izraellel egyáltalán nem meglepő, hiszen hozzá hasonlóan már az édesapja, Michel el-Murr, egykori miniszterelnök is Moszád-, valamint CIA-ügynök volt.
A WikiLeaks portál kimeríthetetlen aranybánya, s jóvoltából szinte naponta kerülnek napvilágra az újabb és újabb amerikai, izraeli és más országok vezetőinek gazságai. Ha valaki eddig nem értette volna, a következő történetből megértheti, hogy miért folytattak hajtóvadászatot az amerikaiak a WikiLeaks alapítója ellen. Legutóbb arra derült fény, hogy Eliász el-Murr, a jelenlegi és a 2006-os, úgynevezett második libanoni háború védelmi minisztere és miniszterelnök-helyettese Amerikával egyeztetve hazája célpontjaira, elsősorban a Hizbulláh nevű síita szervezet állásaira ráirányította, navigálta az izraeli hadsereg harci repülőgépeit.

Eliász el-Murr és Clintonné
Eliász el-Murr, a libanoni maronnita kereszténység tagja, saját kezűleg jelölte be azokat a célpontokat, amelyeket ezután megtámadtak az izraeli légierő F-35-ös harci repülőgépei. A WikiLeaks által közzétett amerikai diplomáciai följegyzések a többi között tartalmazzák a libanoni védelmi miniszter és egy amerikai diplomata közötti két és fél órás megbeszélést is, amelynek során Eliász el-Murr világosan kimondja, hogy őt elsősorban a libanoni keresztény polgárok sorsa érdekli. A miniszter a beszélgetés folyamán azt is megjegyezte, hogy hazája, Libanon muszlim lakosainak izraeli megtámadása „a Hizbulláh baja”.
A följegyzésekből az is kiderül: Amerika az El-Murral folytatott megbeszélésekre alapozva előre tisztában lehetett azzal, hogy a reguláris libanoni hadsereg nem veszi föl a harcot a Libanonba 2006-ban betörő izraeli katonasággal. Később bebizonyosodott, hogy ez így is történt, mert a Hizbulláh végül is egyedül szállt szembe az izraeli betolakodókkal és a harcok végkifejletét ismerve elmondhatjuk, hogy így is sikerült föltartóztatnia és távozásra kényszerítenie a hódítókat.

Az izraeli tüzérség a második libanoni háborúban
A mostani dokumentumok szerint Eliász el-Murr védelmi miniszter az izraeli hadsereg segítségével kívánta kivonni Libanon legfelsőbb politikai vezetéséből az Irán által támogatott Hizbulláh síita szervezetet. Elképzelése szerint a 2006-os háború kirobbanásakor, azaz, az izraeli katonai egységek Libanon területére történő behatolásakor a libanoni reguláris hadsereg katonái szépen a laktanyákban maradnak, megvárják az izraeli hadsereg győzelmét a Hizbulláh fölött, majd átveszik Dél-Libanon katonai ellenőrzését. Az Eliász el-Murr irányította libanoni reguláris hadsereg valóban a laktanyákban maradt az izraeli behatolás idején, ám a Hizbulláh halált megvető bátorsággal szállt szembe a betolakodókkal.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info