Strache és Slota
Együttműködési megállapodást kötött a Jobbikot nemrégiben szélsőséges pártnak nevező osztrák radikális jobboldali FPÖ a soviniszta, magyarellenes Szlovák Nemzeti Párttal (SNS).
Heinz-Christian Strache pártelnök és Andreas Mölzer EU-delegációvezető vezetésével Pozsonyba látogatott az FPÖ küldöttsége, ahová a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), és annak elnöke, Jan Slota hívására érkeztek – írja múlt heti számában a Zur Zeit osztrák hetilap.
A meghívás célja egy együttműködési megállapodás megkötése volt a barátság elmélyítése, valamint az FPÖ és SNS közötti együttműködés érdekében.
Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache közös sajtótájékoztatón fejezte ki örömét az együttműködési megállapodás létrejötte felett. „Számunkra fontos, hogy kiálljunk az európai népek sokszínűsége mellett, és a nemzeteknek is fontos az, hogy kiálljanak saját kultúrájuk, nyelvük és hagyományaik mellett”, mondta Strache, aki továbbá azt is leszögezte, hogy a Nemzetek Európája kizárólag egy ilyen békés fejlődéssel valósítható meg.
„Mi – az FPÖ az SNS-szel összefogva – kiállunk a Nemzetek Európájáért, ami nyugati keresztény gyökereken alapszik, melyet meg kell védenünk, illetve újjá kell élesztenünk”, mondta a liberális-szabadságpárti ellenzéki vezető, aki arra is utalt, hogy az emberek egyértelműen és világosan elutasítják a jelenlegi központosítási törekvéseket Európában. Ugyancsak örömtelinek nevezte azt, hogy az SNS-szel közös nyilatkozatot írhatott alá, amiben a felek kifejezték szándékukat arra vonatkozóan, hogy a Nemzetek Európája szellemiségét követve Európa számos problémájára – a tömeges bevándorlástól a transzferunió veszélyéig – közösen találjanak megoldást.
„Konkrét lépéseket szeretnénk tenni a politikánk jobb összehangolásának érdekében, ehhez további közös előadásokat, rendezvényeket tervezünk”, mondta Strache, aki Törökország EU-csatlakozása elleni közös harcot említette példaként.
Jó és rossz "szélsőjobbosok"
A SNS és különösen annak elnöke, Jan Slota, az elmúlt két évtizedben magyarellenes kirohanásairól vált hírhedtté. A soviniszta párt zsidóságról és cigányságról alkotott véleményéhez képest a Heinz-Christian Strache FPÖ-elnök által leszélsőségesezett Jobbik álláspontja szinte liberálisnak nevezhető. A Nemzeti Párt a legutóbbi választáson egy cigány férfi arcképével kampányolva szólított fel arra, hogy „ne adjunk enni azoknak, akik nem akarnak dolgozni”.
A Szabadságpárt nem az első magyarellenes párttal fog össze. Júniusban Strache-ék az SNS szerb név- és eszmerokonával, a hírhedt Seselj vajda egykori követőiből álló Haladó Párttal is hasonló megállapodást írtak alá.
Ezzel szemben az osztrák sajtó június végén arról írt, hogy az FPÖ vezetője nem hajlandó együttműködni az általa "szélsőségesnek" nevezett Jobbikkal. A párt később - miután Vona Gábor nyílt levélben kért magyarázatot Strache-tól - hivatalos levélben tagadta, hogy a politikus ilyesmit mondott volna.
(Barikád)
Kapcsolódó: