Mocsai Lajos pályázik a szeptemberben önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára - írta a Népszabadság.
A lap hétfői számában ezt maga a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitánya erősítette meg, aki 1978 óta tanít a Testnevelési Főiskolán, és docensi fokozata van.
A cikkben emlékeztetnek arra, hogy a felsőoktatási törvény módosítása tette lehetővé a szakembernek a poszt betöltését azzal, hogy eltörölte azt a korábbi feltételt, amely szerint a rektornak tudományos fokozattal kell rendelkeznie.
Mocsai a lap munkatársának kérdésére cáfolta, hogy a miniszterelnökkel vagy Balog Zoltán miniszterrel egyeztetett volna pályázati szándékáról. A tudományos fokozat hiányával kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy 2002-ben megkapta az Európai Kézilabda-szövetség életműdíját. "A vezetői kvalitásai valakinek nem a PhD-fokozattal dőlnek el" - tette hozzá.
(MTI)