Túl vagyunk már azon, hogy értékeljük a szóban forgó mérkőzést, alighanem ezerszer átrágtuk, azóta talán abban is konszenzus született, a játékosok valóban küzdöttek, ez ennyire volt elég. Mert a „ha” valóban nem játszott ezen a meccsen sem.

S azt is pontosan tudjuk, az elmúlt évtizedekben mi szokott következni, miután a nemzeti tizenegy elveszít egy sorsdöntőnek titulált mérkőzést. Nos, a számolgatás. Mint „nemzeti sport”. Hátra van még három mérkőzés az Európa-bajnoki selejtezőkből, csakúgy, mint a csoport többi tagjának: Horvátországnak, Szlovákiának, Walesnek és Azerbajdzsánnak. A horvátok 10 ponttal a csoport élén állnak, míg mi és a szlovákok 9-9 pontot gyűjtöttünk, de az egymás elleni eredmények végett (1-2 és 0-2) pontazonosság esetén a szlovákok kerülnének előrébb.

Belekezdhetnénk abba, hol és hány pontot kellene veszíteniük még a szlovákoknak, vagy esetleg a horvátoknak, nekünk pedig hol volna szükségünk bravúrosan megcsípnünk 1 pontot, hogy mégis kedvezően alakuljon a végelszámolás, hogy aztán odaérjünk az első két hely valamelyikére, mellyel megválthatnánk jegyünket a jövő nyári Európa-bajnokságra. De, hogy őszinte legyek, már rohadtul unom ezt az állandó jellegű számolgatást, úgyhogy meghagyom ezt másoknak.

A képlet egyszerű, mint a faék. Ha megnyerjük a hátralévő három mérkőzést, akkor egész biztosan ott leszünk az Eb-n.

Úgyhogy meg is kezdhetjük a három pontok begyűjtését csütörtökön, illetve vasárnap. Előbb Horvátországban vendégszerepelünk, majd pedig itthon fogadjunk Azerbajdzsánt – zárt kapus mérkőzésen. Az is megér egy külön „misét”, hogy ha mi azért kaptunk zárt kapus büntetést, mert a szlovákok elleni meccsen „csúnya” dolgokat kiabáltak szurkolóink, s ugyanezért először a szlovákokat is szintúgy ezzel sújtották, hogy a fészkes fenébe és mire hivatkozva tudták elérni, hogy az övékét visszavonják?

Ne aggódjatok, nem bomlott meg az elmém, „nem mentek el otthonról”, pontosan tudom, a jelenlegi realitás milyen eséllyel kecsegtet minket Horvátországban nemhogy a győzelemre, akár még a pontszerzésre is. De minek írjam le, illetve miért mondjam el sorra ugyanazokat a frázisokat, melyeket helyettem megtesznek sokan mások? Akár majd még itt a cikk alatt is.

Akárhogyan is lesz, mi, szurkolók azt ebben az esetben sem kérhetjük a játékosainktól, hogy, mintegy természetfeletti csodát produkálva, képességeiket meghaladó módon játszanak, de azt igenis, hogy szívvel, lélekkel, mindent beleadva, küzdjenek a végsőkig, mert címerest mezt viselni felelősség.

Aki nem így gondolja, és nem ennek szellemében lép pályára, annak semmi keresnivalója nincs a nemzeti válogatottban.

Lantos János – Kuruc.info