Apró vigasz lehet a megveszekedett hungarofób számára, hogy a németek csapatkapitányi karszalagja újra szivárványos lesz. Abban ugyanis nem talált kivetnivalót az UEFA. Megvizsgálták, és „rájöttek, hogy jó ügyet szolgál”. Elég átlátszó, 100%-ban biztos vagyok benne, hogy szóltak nekik…

De térjünk vissza a stadionra, illetőleg arra a petícióra, mit azért indítottak, hogy a nemzetközi LMBTQ-lobbi színeivel provokálják a magyar nemzeti tizenegyet, ezen keresztül pedig természetesen a teljes magyar nemzetet. Van itt – számomra – egy-két gyanús történés.

Mikor a petíció elindult, órákig a nullához közelített az aláírók száma. Majd talán Magyarországon először a Mandiner hozta a hírt, és órákkal később az Index. Láss csodát, eddig a pillanatig szinte senki nem írta alá. Majd ezután indult meg viharos gyorsasággal, és ha arra a kérdésre keressük a választ, hány németországi és hány magyarországi aláírója van, akkor nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, ezt lényegében kizárólag Magyarországról írták alá.

No, nem mintha a Német Labdarúgó Szövetség ne lenne odáig meg vissza a természetellenes fajtalankodókért, hiszen vélelmezem, Manuel Neuer sem önszántából húzza magára meccsről meccsre a szivárványos karszalagot, de azért azt ne gondoljuk, hogy minden átlag német így gondolja, mint ahogy természetesen egy átlag magyar sem. Semmiképpen sem értelmezhető ez egyfajta magyar-német szembenállásnak. A normális emberek szintjén biztosan, hogy nem.

A petíció maga egyébként nem túl nagy durranás, ilyenből ezernyi kering a világhálón, a legtöbbet nem is írják alá sokan. Ide kattintva nyugodtan böngésszük csak át az aláíróik neveit. Mind magyar nevek. Bocsánat, magyar hangzásúak, de identitásukban nem magyarok.

Mi bizonyosodott be tehát újfent? Tulajdonképpen egy belpolitikai kérdést vitt a balliberális oldal nemzetközi színtérre, ráadásul azon belül is egy olyan helyre, ahol annak nem lenne helye: a sportba. Csak azért, hogy újra gerjeszthesse az indulatokat, a magyar válogatotton keresztül Magyarország ellen. Talán még az is lehet, hogy a petíció elindítását itthon, Budapesten találták ki? Talán pont azok közül, akik a múlt héten tüntettek a Kossuth téren, védelmezve a pedofíliát is? Vagy akár Niedermüllerék? Erre konkrét bizonyítékom nincs, de nem lennék meglepve, ha így lenne…

Végezetül pedig beszéljünk a szerdai nap érdemi részéről is, mert meggyőződésem, hogy erről kellene beszélnünk egy Európa-bajnokságon, nem a fentiekről. Magyarország, azok után, hogy nagyot küzdve, de az utolsó percekben 3-0-ra elveszítette első mérkőzését a címvédő Portugália ellen, múlt szombaton felállt a padlóról, és hatalmas bravúrt végrehajtva 1-1-es döntetlent ért el az aktuális világbajnok, Franciaország ellen. Így az a helyzet állt elő, hogy úgy utazik Németországba, hogy amennyiben nyer, biztosan továbbjut ebből a brutálisan nehéz csoportból, amire reálisan nézve senki nem adott volna semmi esélyt. Persze félreértés ne essék, a német-magyar meccsnek is a németek toronymagasan az esélyesei, egy rossz szót nem szólhatunk a fiúkra, ha nem sikerül őket legyőzni.

A végeredményt ugyan még nem tudjuk, de az elmúlt időszak magyar válogatottját ismerve annyit már most, látatlanban kijelenthetünk, a fiúk szívvel-lélekkel küzdeni fognak a győzelemért, rajtuk nem fog múlni, mert hatalmas öröm egy olyan nemzeti csapatot a pályán látni, amelyik tisztában van annak a súlyával, hogy mit jelent a mezükön a szívük felett a koronás címer. Köszönjük az elmúlt napok élményeit, hajrá, Magyarország!

Lantos János – Kuruc.info