Megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság a Kubatov-hangfelvétellel kapcsolatos OVB-határozatot, amely kimondta, hogy a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt.

Az Országos Választási Bizottság az MSZP kampányfőnökének és az MDF azóta már lemondott elnökének panasza nyomán vizsgálta azt a hangfelvételt, amelyen Kubatov Gábor pártigazgató fideszes aktivistáknak arról beszélt a pécsi polgármester választás kapcsán, hogy pontosan tudják, ki a városban a komcsi és ki a fideszes.
Miután a Fidesz részéről senki sem cáfolta a hanganyag hitelességét, így az OVB a mondatokat tényként kezelte. A bizottság az elhangzottak részletes vizsgálatát követően arra az álláspontra jutott, hogy a Fidesz jelenleg is rendelkezik az adatbázisában olyan személyes adatokkal, melyek a párt támogatói körén kívüli választópolgárok politikai preferenciáit tartalmazzák, akik aligha járultak hozzá, hogy véleményüket név szerint számon tarthassák.
Az erről szóló határozatot semmisítette meg ma a Legfelsőbb Bíróság, amely döntését azzal indokolta, hogy a jogi felelősség megállapítása csakis és kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat, amire "ilyen rövid idő alatt lehetetlen szert tenni" (holott senki nem tagadja a felvétel valódiságát, Kósa sem tette az ATV-s (ls)szereplése során - a szerk.).
Az LB közleménye szerint az OVB nem volt abban a helyzetben, hogy döntése során "a felvételen elhangzottak megvalósulását is minden kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintse", ennek hiányában viszont el kellett volna utasítania a kifogásokat.
(MTI nyomán)