A "magyar" kormány emléktábláját avatta fel az emberi erőforrások minisztere a bajorországi Dachauban, az egykori német munkatábor területén kialakított emlékhelyen.
A zsidóimádó miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy idén emlékeznek meg a tábor "felszabadításának" 70. évfordulójáról. A "magyar" kormány - mint utalt rá - azért választotta június 18-át az emléktábla leleplezésére, mert "éppen 71 évvel ezelőtt érkezett meg Magyarországról Dachauba a zsidókból, cigányokból, politikai üldözöttekből álló első fogolyszállítmány". "A tábla minden Magyarországról elhurcolt áldozatnak emléket állít" - hangsúlyozta a miniszter.
Az emlékünnepségen jelen volt Ludwig Spaenle, a bajor kormány oktatásért, kultúráért felelős államminisztere, Charlotte Knobloch, a müncheni és felső-bajorországi zsidó hitközség elnöke, több "túlélő", valamint Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke. Ennek kapcsán a miniszter megemlítette: Ács Tamás nagyapját annak idején Dachauban "gyilkolták meg", amit a család 2007-ben véletlenül fedezett fel az ottani regiszterben.
Balog Zoltán az emléktábla-avatási ünnepségen mindenekelőtt az "emlékezés kultúrájáról" beszélt. Utalt arra, hogy ezzel kapcsolatban vannak viták, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy egyszerre tudjuk lefolytatni a vitákat a megfelelő emlékezésről, de ezzel egy időben az áldozatoknak megadjuk a megfelelő tiszteletet.
A miniszter beszédében elmondta, hogy "az emlékezés kultúrájában Magyarországnak negyven év lemaradása van, hiszen két diktatúra terhét cipeljük". "A kommunista diktatúra megakadályozott bennünket abban, hogy tisztességes módon szembesüljünk a náci diktatúrával" - jelentette ki Balog Zoltán, kiemelve, hogy ebből fakadóan "bőven van tennivalónk".
Ezzel összefüggésben beszédében emlékeztetett a tavalyi holokauszt-emlékévre, megemlítette a soros "magyar" elnökséget a Nemzetközi Holoauszt-emlékezési Szövetségben (IHRA), beszámolt arról, hogy a zsidó oktatási kerekasztallal megegyezés jött létre a magyarországi zsidóság örökségének oktatásáról. Ennek kapcsán külön kiemelte a "zsidó-magyar együttélés értékeit a kultúrában", a tudományban és a történelemben, továbbá utalt arra, hogy az óvodától az egyetemig minden oktatási szinten léteznek a zsidó hitközségek által fenntartott intézmények, amire korábban nem volt példa.
Utalt Nemes Jeles László Saul fia című, Cannes-ban a zsűri Nagydíját elnyerő filmjére is, kiemelve, hogy az "a holokauszt gyermekáldozatainak is méltó emléket állít". Hangsúlyozta, hogy a "roma áldozatok emlékét is ápolni kell", utalva arra, hogy ebből a célból Magyarországon hamarosan létrejön egy "roma oktatási kerekasztal".
A zsidóbérenc kormány áprilisban - a német koncentrációs táborok "felszabadításának" 70. évfordulója kapcsán - hasonló emléktáblát avatott a Berlin térségében fekvő ravensbrücki és sachsenhauseni volt táborok területén.
(MTI nyomán)