Olvasom, hogy ítéletet hoztak egy gyilkosság ügyében. Az eset Svédországban történt, és leírhatatlanul brutális. Annyira benne van Svédország és Európa sorsa. A kontinens hazafias köreit meg is rázta a 19 éves svéd patrióta, Tommie Lindh halála.
Zoom
Idén tavasszal terjedt futótűzként a hír, hogy Tommie egy házibuliban egy lány védelmére igyekezett kelni, akit egy szudáni származású migráns, Abubaker Mohamad Awad meg akart erőszakolni, a néger pedig halálra szurkálta. Azóta kiderültek egyéb részletek is.
Abubaker Mohamad Awad májusban érkezett közvetett vendégként Tommie Lindh házibulijára, ahol az este vége felé egy lányt kezdett el szexuálisan zaklatni. Awad szobáról szobára kereste az előle menekülő lányt, eközben egy polcon meglátott egy SD (a radikális jobboldali Svéd Demokrata Párt rövidítése) feliratú sapkát. Abubakert nagyon feldühítette a sapka, ezért amikor rájuk talált, a lányt és a házigazdát is rasszizmussal vádolta.
A kialakult vita alatt a molesztált lány telefonon kért segítséget egy barátjától, aki azonban be sem tudott lépni a lakásba, mert Awad a bejárati ajtónál megszúrta, majd kizárta. Ekkor már teljesen kikelt magából: a lakás konyhájába visszatérve késsel többször mellkason, nyakon és hátba szúrta Tommie Lindhet, s miközben áldozata a konyhakövön fetrengve az életéért küzdött, a késsel fenyegetőzve megerőszakolta a szerencsétlen fiatal lányt a vérfoltos padlón.
Zoom
Elképzelhetjük, mi történt…
Ha egy jobboldali társaságban szóba kerül Svédország és a politika, alighanem mindenkinek lesz egy sztorija az elmebeteg liberális svéd modellről, melyet itt-ott olvasott, így hát mikor értesültem róla, hogy ítéletet hirdettek a napokban, magamban mondtam is, kapott néhány évet, amit majd „jó magaviselet” miatt enyhítenek, szabadon engedik, és újra kedvére gyilkolhat svédeket.
Nem alaptalan vélekedés, és maga a gyilkos néger is alighanem erre számított. Pökhendi, bicskanyitogató stílusban érkezett a bíróságra, semmit nem bánt meg, nagyokat röhögött, a kihallgatáson is bandajeleket mutogatott. Tehette, hiszen ehhez volt szokva. Azonban ezúttal a pofájára fagyott a mosoly. A „toleráns” svédek ezúttal szigorúbbak voltak, mint máskor.
Zoom
Ezúttal kevés volt, hogy a bőre színe fekete
Nyilván halálra nem ítélték, melyet minden normális gondolkodású ember joggal várna el, de valljuk be, kellemes meglepetés ért minket: életfogytiglani ítéletben részesítették. Persze ez még csak első fok, könnyen lehet, hogy a liberális médiahenger nyomására változik, de bízzunk benne, hogy nem fog. Ha hihetünk egyébként a felméréseknek, a bevándorlást támogató, 2015 óta igen erőteljesen támogató svéd szociáldemokrata kormány népszerűsége igencsak megcsappant.
Kíváncsiak várjuk a fejleményeket, Tommie hozzátartozóinak sok erőt és kitartást kívánunk. Svédország és Európa mártírja volt. Az örök világosság fényeskedjék neki!
Lantos János – Kuruc.info