Szegedi Chanád decemberre tervezett látogatása megosztja a kanadai zsidó közösséget – írja a The Canadian Jewish News. Pedig a hihetetlen sebességgel megtért esküszegő új barátai kedvéért már körül is metéltette magát. Szegedi, akit az újság „a magyar neofasiszta mozgalom hírhedten antiszemita korábbi jelentős figurájának″ titulál, a Westmounti Chábád meghívására utazna Montréalba december 9-én, de a hír felháborította a zsidó közösség egy részét, köztük több helyi "holokauszt-túlélőt" is. Ez lenne egyébként a kaméleon első találkozója egy külföldi zsidó közösséggel.
„Egyértelműen opportunista″ – állítják a látogatás ellenzői, akik szerint Szegedi csak azután vállalta zsidóságát, hogy nem sikerült eltussolnia az ügyet. Paul Herczeg, egy a közelben élő "holokauszt-túlélő" szerint vannak esetek, amikor „neonácik tényleg megváltoztak″, de ez az eset más: „Csak azért csinálta, mert a megvesztegetés nem sikerült, a Chábádot megtévesztik.″
Zoom
Új arcok, új remények
Devorah Shanowitz, a Westmounti Chábád programigazgatója nem ért egyet: azért hívta meg Szegedit Montréalba, mert szerinte „jóhiszeműen igyekszik megváltoztatni az életét, jóvátenni a múltját és próbál kapcsolódni zsidó identitásához″.
Fajtársai szerint "félelemből zsarolt"
Shanowitz szerint még ha igaz is, hogy Szegedi megpróbálta megvesztegetni zsarolóját, csak "félelemből tette", ráadásul „a magyar média fogékony az ultranacionalista elemekre, ezért a botrány kirobbanása óta elszántan diszkreditálni próbálják Szegedi Csanádot″.
Mi fán terem a tsuva és a Chábád?
A zsidó hagyományban vezeklés (tsuva, vagyis „visszatérés”) akkor szükséges, ha valaki bűnt követett el, vagy elmulasztotta megtartani kötelezettségeit. Ha ez a bűn egy másik embertársával szembeni volt, akkor először attól kell bocsánatot kérnie és kiengesztelnie, és ezután kell az Örökkévaló előtt is megtérést gyakorolnia. Ha a bűn Istennel szembeni volt, akkor csak Istennel szemben kell megtérnie.
A Chábád Lubavics mozgalom ortodox zsidó egyesület, mely a zsidóság népszerűsítését tekinti legfőbb feladatának. Csak zsidók válhatnak a rasszista szervezet tagjává: alapfeltétel, hogy a jelentkező édesanyja zsidó származású legyen, és hogy a vallási törvények értelmében betérjen a zsidóságba, azaz a hagyományoknak megfelelően befogadja a közösség.
Shanowitz szerint a szkeptikusoknak értékelniük kéne, hogy Szegedi majdnem két éve folyamatosan kapcsolatban van a Chábád mozgalommal, többek között Köves Slomó rabbival. „A tsuva (vagyis visszatérés, megtérés, vezeklés) nagyon fontos fogalom. Rengeteg kelet-európai zsidónak fogalma sincs, hogy zsidó volt az anyjuk, így ők is zsidók″ – mondta.
Chanád körülmetéltette magát
Shanowitz, aki maga is rendszeresen tartja a kapcsolatot a politikussal, elmondta: Szegedi megbánását alaposan tanulmányozták, és őszintének tartják. A látogatás ellenzőit szerinte az érzelmek vezérlik, ezért nehéz őket észérvekkel meggyőzni, pedig Shanowitzot meggyőzte, hogy Szegedi kóser ételeket kezdett enni, tanulmányozza a Tórát és még körül is metéltette magát, „ami felnőttként nem egyszerű dolog″.

Új vágyak, új ünnepek
A Westmounti Chábád több felháborodott telefonhívást kapott, de Shanowitz szerint a közösség több tagja nyitott arra, hogy részt vegyen az eseményen. A The Canadian Jewish News azt a Sipos Pétert is megszólaltatta, aki basszusgitárosként néhány évig a Hungária együttes tagja volt. Hitsorsosával, Fenyő Miklóssal a Syconorban is együtt játszott, de megfordult a Juventusban is, melynek akkoriban Tátrai Tibor is tagja volt.
„Ismerem a magyarokat, és a leopárd nem veti le a foltjait″ – gyűlölködött a lap kérdésére az 1980 óta Montréalban élő Sipos, aki szerint Szegedi meghívása „nevetséges és elfogadhatatlan″.
(Index nyomán)