Robert Downey Jr. állítólag azt szeretné, hogy a Bosszúállók 2: Ultron kora című kasszasiker-várományos filmben régi barátjának, Mel Gibsonnak is jusson valami szerep. A Radar Online-nak nyilatkozó, titokzatos produkcióközeli forrás szerint viszont erre még akkor sincs esély, ha Downey térdre borulva könyörög a Marvel stúdió főnökeinek, „azt ugyanis az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb izraeli bankár irányítja”.

Mint ismeretes, Mel Gibsonnak évekkel ezelőtt több zsidókat érintő elmés beszólása volt. 2006-ban egy ittas vezetés és gyorshajtás után a rendőrautóban kezdte kiabálni, hogy „A kib...ott zsidók felelősek az összes háborúért!”, 2012-ben pedig Joe Esterhas írta meg egy kilencoldalas nyílt levélben, hogy a The Maccabee című, ókori film forgatókönyvének egyeztetése alatt Gibson folyamatosan bibsiknek, gázkamraszökevényeknek és tetűhintásoknak nevezte a zsidókat (eredetiben: Hebe, oven-dodgers és Jewboys), és többször is kijelentette, hogy „a holokauszt egy rakás lószar". Sokak szerint az ilyen botrányok vezettek odáig, hogy a 90-es években Hollywood kedvencének számító, kétszeres Oscar-díjas sztár 57 évesen már csak a barátai filmjeiben (A hódkóros, Expendables, Machete) tud szerepelni.
(Index nyomán)