Az alábbi levelet kapta néhány perccel ezelőtt a sajtó és a politikai pártok egy része, köztük szerkesztőségünk (a Szilvásy Péter és Molnár F. Árpád rajongói klub alapítása iránt érdeklődők a feladó címén jelentkezhetnek: Kormányzati Tanácsadó Jósda ktj@x-party.hu).
"A magyar kormány által proponált német megszállás mementójának nevezett szobor tervezetébe a személyemet a megkérdezésem és az engedélyem nélkül komponálták bele. Ismervén a kezdeményezők tisztességtelen hátsószándékát, határozottan ellenzem, hogy a szoborcsoportban engem is ábrázoljanak! Amennyiben ezt mégis elkövetik, a főbűnösök háromszorosan lakolni fognak!"
Gábriel arkangyal üzenete médiumon keresztül
Budapest, 2014. január 24.
Nyílt levél Pintér Sándor belügyminiszter részére!
Tisztelt Miniszter úr!
Az egyik szakértőnk tanácsát elfogadva különleges hazugságvizsgálatot fogunk elkezdeni január 22-tól.
Mint bizonyára Ön is hallott róla, hogy az egykori NBH-ba két, fideszesnek álcázott spion kiszűréséhez a szakmailag magasan képzett orosz szolgálat által biztosított technikát is igénybe vették. Az agyhullám- és beszéddetektoros technikát mi most arra szeretnénk használni, hogy felderítsük a részleteket Orbán Viktor és a kétszeres magzatgyilkos H. Nelly Haritiniva (N13) kapcsolatáról. Az N13-at még 2003. december elején sikerült lebuktatnunk, egzaktul bebizonyosodott, hogy KGB ügynök, azon belül egy Sztálini-divízió tagja volt. Orbán Viktorral 1997-ben vette fel a kapcsolatot, és bár opponálja, mégis szolgálja. A hölgy nagyon veszélyes, bár már sokat romlott, és elég ungusztikussá is vált, de amint egy másik informátorunk mondta: az 13 a szcientológia szekta egyik vezetője. Az NBH-ban a fekete listán is szerepelt, ezt Galambos úrtól tudom.
Azt tervezzük, hogy a speciális hazugságvizsgáló módszerünkkel Orbán Viktor élő beszédeit rögzítjük és analizáljuk. Már nem fog akadályt jelenteni, ha elég primitíven olvassa a beszédeit.
A hivatalos kérdésem miniszter úrhoz: van-e törvényes, erkölcsi vagy etikai gátja egy ilyen módszer bevetésének?
Az Ön véleménye autentikus számunkra, a későbbiek során erre tudunk hivatkozni!
Természetesen a 2006-. augusztus 20-ai telepatikus tömegmanipuláció, a szeptember 17-i és október 23-i puccskísérlet részleteit is vizsgálni fogjuk.
Válaszát tisztelettel várom!
A témánkhoz kapcsolódva szeretném megjegyezni, hogy olvastam a pestisracok.hu, az index.hu, és a kuruc.info oldalán azokat cikkeket, melyek az Önhöz írt Hivatalos levelemmel kapcsolatosak.
Az említett oldalakat a sajtószakma csak „noname blugger és dzsuvahuszárok” néven emlegeti, véleményük irreleváns, ám felháborított, hogy amit Önnek bizalmasan írtam, azt ilyen söpredékmédiának titokban, belegyezésem nélkül továbbította. Az Ön eljárása a tisztességes világban (bár nem abban vagyunk) az inkorrektség kategóriájába tartozik, és szerintem nagyon méltatlan volt egy miniszterhez, különösen egy magyar belügyminiszterhez!
Egy őrültnek, mint amilyen Orbán Viktor (az őrült itt orvosi megállapítás és nem szleng!) a kiszolgálása ezekkel a módszerekkel beleillik a fideszes mentalitásba, de emberileg visszatetszést kelt. Magyar ember ilyen „szemétséget” nem csinálhat. Ráadásul a pestisracok.hu szerkesztőjének direkt megmondtam (két tanú jelenlétében!), hogy az Önhöz írt levelem bizalmas, nem publikus, és ha írna rólam, akkor a megjelentetés előtt küldje meg nekem e-mailben. Ezek után az idióta kategóriát súroló blogger (Szarvas Szilveszter) közölte az Önnek írt levelem egy kiragadott részét, és sunyi módon kommentálta, a megkérdezésem és engedélyem nélkül. Igazából Önöket járatta le, hiszen az információ Öntől került a bloggerhez.
A 2014-es kormányváltás után az ilyen eljárásoknak is véget fogunk vetni!
Tisztelettel várom a válaszát a jelen levelemben feltett kérdésre és a korábban írtakra is! A biztonság kedvéért mellékelem még egyszer a tanulmányt.
Tisztelettel: Szilvásy Péter igazgató, témagazda, alapító
Kormányzati Tanácsadó Jósda * Lélekkutató Intézet * Európai Fiatalok Szövetsége
www.x-party.hu * +3630-4935804 * ktj@x-party.hu