Kétségbe vonják Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő 2012-ben, az ENSZ előtt tett kijelentéseit a The Guardian által nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dokumentumok.
Zoom
A lap szerint nem mondott igazat Netanjahu, amikor látványos vizuális segédeszközzel próbálta bemutatni, hogy Irán egy éven belül képes lehet atombombát gyártani (tehát elvileg már két éve rendelkeznie kellene vele - a szerk.):
A Guardian által bemutatott dokumentum egy titkos Moszad-jelentés, mely több száz aktával és távirattal együtt került a lap birtokába. A jelentést, melyet Dél-Afrikával is megosztottak, az áll, hogy „Irán nem végzett a fegyverek előállításához szükséges tevékenységet”.
Zoom
Zoom
A dokumentumnak különös aktualitást ad, hogy Izrael és legfontosabb szövetségese, az USA között feszült lett a kapcsolat Netanjahu március 3-ai, az amerikai Kongresszusban tartandó beszéde előtt. A Fehér Ház attól tart, hogy az izraeli vezető várhatóan heves hangvételű beszéde megnehezítheti a tárgyalásokat, melyeket Teherán a világ hat vezető hatalmával folytat az iráni atomprogramról. A tárgyalások során június végére terveznek megegyezni. Netanjahu gyakorlatilag minden kiegyezéses megoldást ellenez.
Barack Obama azzal a kifogással magyarázta, hogy állítólag nem találkozik az izraeli vezetővel utóbbi washingtoni látogatása során, hogy a jövő hónapban esedékes izraeli választáshoz túl közeli az időpont.
A lap dokumentumai, melyek zöme bizalmas vagy kifejezetten titkos, majdnem egy évtizedes nemzetközi hírszerzési kommunikációt ölelnek fel, 2006-tól 2014 végéig. Az al-Dzsazíra szerezte meg őket először, tőlük került a Guardianhez. A lap szerint kiderül belőlük, hogy a CIA az amerikai tiltás ellenére megpróbált kapcsolatot létesíteni a Hamásszal, a dél-koreai titkosszolgálat kémkedett a Greenpeace vezetője után, Barack Obama „megfenyegette” a palesztin elnököt, hogy visszavonja Palesztina elismertetésére tett javaslatát, és Dél-Afrika kémkedett Oroszország után egy kétes 100 millió dolláros közös műhold ügyében.
A lap szerint a dokumentumok, melyek a dél-afrikai titkosszolgálatok külföldi megfelelőikkel folytatott kommunikációját foglalják magukba, hitelesek.
(The Guardian - Index nyomán)