Negyvenhat éves vagyok, életem legértékesebb éveit élem. Nyolcadik éve veszek részt aktívan a közéletben és dolgozom a nemzeti-radikális oldal egyik vezetőjeként. Ennyi év távlatából már van mire visszatekintenem. Három részes, személyes véleményekben bővelkedő sorozatban foglalom össze a nemzeti-radikalizmus által bejárt utat, a Magyar Gárdától a néppártosodásig.

Jól emlékszem a kezdetekre. Amióta csak létezett a MIÉP, mindig rá szavaztam. Be soha nem léptem, mert múltba forduló, öreguras pártnak éreztem, amiből hiányzik a paradigmaváltó erő. A Jobbik számomra éveken át csak egy érdekes széljegyzet volt a lapok hasábjain, komolyabban iránta akkoriban még nem érdeklődtem. Aztán 2007 nyarán minden megváltozott. A szoclib sajtó dühöngve-vinnyogva csinált a megalakuló Magyar Gárdának ingyenreklámot, amit ezúton is köszönünk. :-)

2007. augusztus 25-én, a Magyar Gárda megalakulásakor először hallottam beszélni Vona Gábort. Ez már nem a MIÉP-féle öreguras kispárt volt. Gábor intelligens és erős beszédet mondott, a magyarság felemelését célzó, koherens jövőképet vázolt fel. Soha korábban nem hallottam hasonlót. Ekkor határoztam el, hogy bekapcsolódom a munkába, és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a tehetséges fiatalembert Magyarország miniszterelnökévé tegyem. Első lépésem a Gárdába vezetett.

A Magyar Gárda megalakulásával létrejött egy, a formális politika világától radikálisan eltérő új erő. Az új mozgalom a kezdeti hónapokban még az útkeresés fázisában volt, nyilvános tevékenysége kimerült a hagyományőrző rendezvények szervezésében, ami nemes feladat volt ugyan, de átütő erejű társadalmi fordulatot nyilvánvalóan nem jelenthetett. Írtam hát egy levelet a Magyar Gárda akkori főkapitányának, Dósa Istvánnak, amelyben a cigánybűnözés elleni határozott fellépésre sarkalltam. Nem sokkal ezután a vecsési állománygyűlésünkön személyesen beszéltünk is erről. A főkapitány saját szavai szerint először azon gondolkodott, hogy elküld melegebb éghajlatra, amiért egy katonai hierarchiában működő szervezetben éles szavakkal kárhoztattam a tétlenségért, de aztán elgondolkodott a szavaimon, és belátta, hogy fel kell vállalnunk ezt a szerepet. Röviddel később már Tatárszentgyörgyön mondtam beszédet a Magyar Gárda első felvonulásának házigazdájaként. Ezzel a rendezvénnyel a Gárda élete és a nemzeti-radikalizmus is új szakaszába érkezett.

A kezdeti hónapok gyakorlatilag szabadnap nélkül teltek. Munka mellett dolgoztunk a Mozgalom építésén. Rendezvények, toborzások váltották egymást, rengeteg értékes és a hazájáért tenni akaró embert ismerhettem meg, a Gárda pedig ezeknek az embereknek a munkája nyomán hónapról hónapra erősebb lett. 2008 őszén már a Mozgalom egyben tartásán kellett dolgoznunk, mert az akkori főkapitány, Dósa István és a hozzá közel állók más utat szerettek volna járni és a Jobbikkal szakítani szándékoztak. Vona Gáborral közösen jártunk végig több megyét, hogy a félreértéseket tisztázzuk, és a Mozgalmat egyben tudjuk tartani. Kisebb veszteségekkel ezt a szakítópróbát is átvészeltük.

Kemény, küzdelmes időszak volt ez. A Hatalom mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Gárdát és rajta keresztül a Jobbikot kompromittálja. Az akkor 120-130 fős pest megyei szervezetből négyen is jelezték, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal zsarolással, fenyegetéssel, vagy éppen előnyöket kínálva megpróbálta beszervezni őket. Én pedig személyesen megélhettem azt is, hogy a Magyar Gárda főkapitányának jobbkezeként, a Gárda fegyveres kiképzésben is jártas vezetőjeként az akkori főkapitánnyal, Kiss Róberttel együtt gyakorlatilag a cigánygyilkosságok gyanúsítottjává váltam. A Nemzeti Nyomozó Irodába idéztek, hazugságvizsgáló gépre kötöttek minket, majd csalódottan állapították meg, hogy ha mi ketten nem tudunk az egészről semmit, akkor a Gárda a gyilkosságok elkövetésében aligha vehetett részt. Mindez abban az országban történt, ahol nem sokkal azelőtt még rendőrként dolgozva bűnözők százait állítottam elő, sokszor kemény kézitusákban leküzdve őket, érvényt szerezve a törvénynek. És ott, ahol ezért a kemény küzdelemért többszöri jutalmat, előléptetést és elismerést kaptam. Én nem változtam, ugyanaz az ember vagyok. Akkor is így gondolkodtam, amikor a Hatalom elismert és akkor is, amikor szembekerültem vele.

Vona Gábor akkori szerepéről is szót kell ejtenem. Gábor teljesen más vezetői karaktert képviselt, mint amilyet Orbán Viktor volt. Gábor nem leereszkedett az alattvalóihoz - ahogyan Orbán teszi – hanem velünk élt, és a Mozgalommal együtt lélegzett. Neki nem Habony Árpi mondta meg a tutit az országról, hanem megtapasztalta saját maga. Ha nem volt szék, akkor a fűbe ült mellénk, ha nem volt más étel, akkor feleségével, Krisztával velünk ette a zsíros kenyeret. Minden hétvégéjét az emberek között töltötte, a kis Beni szinte a gárdistákkal együtt nőtt fel. Több ezer ember ismerhette meg tábortüzek mellett, közvetlen, emberi beszélgetések során azt az embert, aki a mostanra váltópárti erővé nőtt nemzeti-radikális mozgalmat vezette. Nem az emberek felett álló, tévedhetetlen vezér volt, hanem egy közülünk. Olyan, akit közvetlenül ismertünk, és akinek emberi habitusáról, vezető alkalmasságáról személyesen is alkalmunk volt meggyőződni. Egy Orbán-féle karaktert soha nem követtem és nem tiszteltem volna. Őt igen. Azért, mert nem megkövetelte, hanem emberi tulajdonságaival, tehetségével kivívta a tiszteletet.

A Jobbik 2009-es EP-kampányát, majd a 2010 tavaszi országgyűlési választási kampányát egyaránt a Magyar Gárda fémjelezte. A Gárda - a Fidesz körül jutalomtrafikokat elnyerő celebekkel szemben - nem biodíszletet jelentett, hanem a nemzeti-radikális értékrend fontos tartalmi eleme volt. A Gárda a gyarmati státuszt szolgai módon elfogadó politikai erőkkel való szembenállás szimbóluma lett, amely addig soha nem tapasztalt szókimondással és a többségi társadalom nyíltan vállalt képviseletével tette a Jobbikot népszerűvé, és segítette középpártként Parlamentbe a Jobbikot. A magam részéről minden erőmmel azon leszek, hogy a Jobbik kormányra jutása esetén a Magyar Gárda ne csupán életre keljen, hanem – aktív, állami segítséggel – intenzíven fejlődjön is. A hagyományaink őrzése, az ország rendvédelmi, honvédelmi és katasztrófavédelmi képességeinek erősítése ugyanis minden, felelősen gondolkodó magyar jól felfogott érdeke. És senki ne aggódjon: remekül összefér a néppártosodással…