„Csupán néhány héttel azután, hogy Hitler 1933. január 30-án hatalomra került. egymással versengő zsidó erők, amelyeket Stephen Wise, az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöklő rabbija vezetett; Louis Untermeyer polgárjogi keresztesvitéz és a harcos Zsidó Háborús Veteránok igen hatékony bojkottot kezdeményezett a német áruk és szolgáltatások ellen. Mindegyikük a bojkottot a saját módján nyomta, de ugyanakkor egy olyan egyesített náciellenes koalíciót hoztak létre, amely halálos gazdasági ütés mérésére volt képes arra a náci pártra, amely politikai felívelését szinte teljes mértékben azon ígéreteire alapozta, hogy talpra állítja a terhek alatt nyögő német gazdaságot” – idézi Gerhard Menuhin a Jewish Virtual Libraryből vett forrását.

A legveszélyesebb zsidó tulajdonságok egyike a brutális, közvetlen intolerancia. Rosszabb zsarnokság nem gyakorolható annál, mint amit a zsidó klikk gyakorol. Ha valaki e zsidó klikkel szembe akar fordulni, akkor annak minden hezitálás nélkül mennek neki a legbrutálisabb módszereket alkalmazva az illető legyőzésére. A zsidó ellenségét leginkább a mentális téren akarja elpusztítani, melynek révén elveszik anyagi előnyét és az illetőnek aláássák polgári létét.

A német kormány megkötötte a cionistákkal az úgynevezett „transzferegyezményt”, és sovány valutatartalékából a szükséges pénzzel segítette a fiatal zsidók kivándorlását Palesztinába. Mintegy ötvenezer ifjú zsidó kapott ilyen segítséget, ami 50 000 000 háború előtti dollárt jelentett a devizaszegény birodalom számára. Ennyit a zsidók „tervezett likvidálásáról” (Heinz Weichardt, Under Two Flags).

Az asszimilálódott zsidók nem „játszották meg”, hogy németek. Mert németek voltak (Reuters). „150 000 zsidó származású férfi szolgált Adolf Hitler alatt a német hadseregben. Egyesek a náci vezető kifejezett egyetértésével azon amerikai történész szerint, aki több száz ilyen volt katonát interjúvolt meg. (Bryan Mark Rigg, Hitler’s Jewish Soldiers. The Untold Story of Nazi Racial Laws and Men of Jewish Descent int he German Military, 2002).

A zsidók… a hazudozások mesterei. (Arthur Schopenhauer, Parerga und Paralipomena II, 1851, 2. kötet, 357.)

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time Magazine-nak és több nagy kiadványnak, amelyek igazgatói eljöttek üléseinkre, és csaknem negyven éven át tiszteletben tartották azt az ígéretüket, hogy diszkréten kezelik az ott elhangzottakat. Lehetetlen lett volna nekünk tervet kidolgozni a világra, ha mindazon években a nyilvánosság reflektorfényében álltunk volna. De a világ bonyolultabb, és készen áll arra, hogy egy világkormány irányába meneteljen. Az értelmiségi elit, a világbankárok és a nemzetek fölötti szuverenitása feltétlenül előnyben részesítendő az elmúlt évszázadokban gyakorolt nemzeti önrendelkezésnél”. (David Rockefeller 1991. júniusi beszéde a németországi Badenben tartott Bilderberg-konferencián.)

Amerikában nincs olyan, hogy független sajtó, hacsak nem valamelyik kisvárosban. Mindannyian rabszolgák vagyunk. És ezt mindannyian tudjuk. Senki nincs közülünk, aki őszinte véleményét ki merné fejezni. Mert ha azt tennénk, előre tudnánk, hogy az nem jelenik meg nyomtatásban. Azért kapok 150 dollárt, hogy az őszinte véleményeket ne engedjem a lapomba.

Vagyis a „jó ez a zsidóknak?” aggodalom konkrét formát ölt a kölcsönös támogatási rendszer végtelen, hangyaszerű tevékenységével, amelyet évszázadok alatt építettek ki, és amely lehetővé teszi nekik, hogy közvetve vagy közvetlenül csaknem mindent irányítsanak e bolygón. Abba az irányba, hogy csaknem mindent végső uralmuk alá és minden birtoklása felé hajtsanak.